Cápák között

Az értékesítés fontosságát emelte ki a Cápák között 4. évadának záróműsora

10 perc olvasási idő capak-kozott-musorelemzes-shoprenter-4x10

Új sorozatot olvashattál tőlünk, amelyben a Cápák között című RTL Klubon futó üzleti showműsor aktuális epizódját elemeztük. Köszönjük, hogy velünk tartottál az egész 4. évadban! Ez a záró műsor elemzése.

Shoprenter ? Cápák között

A Shoprenter célja, hogy segítse az e-kereskedőket az álmaik megvalósításában. A Cápák közé is azért úsznak be a kishalak, mert van egy álmuk, amihez tőkét és társat keresnek. Mi az ökoszisztémánkkal segítünk elindulni, növekedni és piacvezetővé válni.

Így a negyedik évadra a Shoprenter beállt támogatónak a műsor mögé, és ezekkel a tartalmakkal, valamint egyéb csemegékkel is támogattunk Titeket. Még következik egy izgalmas ajánlat, amihez érdemes az Üzleti akvárium oldalunkon feliratkoznotok!

Ez a 10., azaz az évadzáró epizód elemzése. A korábbi elemzéseinket itt találod:
1. műsorelemzés
2. műsorelemzés
3. műsorelemzés
4. műsorelemzés
5. műsorelemzés
6. műsorelemzés
7. műsorelemzés
8. műsorelemzés
9. műsorelemzés

Plusz készítünk interjúkat korábbi szereplőkkel is: Chiliyard interjú, Biozoo interjú, Primadonna Chocolate interjú, 827market.hu interjú.

Ezen felül pedig Kulcsár Robi és Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatási vezetője tart közös Facebook live elemzést minden műsorról. Mivel mindketten stratégiai partnerei vagyunk a műsornak, így ez egy jó apropó. A nagyon jó hangulatú beszélgetéseiket itt nézd vissza:

#shoprenter #cápákközött #rtlklub #rtlmost

Ha pedig vissza szeretnéd nézni a 10. epizódot, akkor azt az alábbi képre kattintva teheted meg.

Forrás: RTL Klub

Ha el tudod adni a terméked, jönnek a Cápák is veled

Mivel már elindult a jelentkezés a Cápák között 5. évadára (jelentkezés itt), az egyik legfontosabb tanulságot a végére tartogatták a szerkesztők. Egy csomó minden kell ahhoz, hogy sikeres céget építs, de ami az egyik legfontosabb, hogy piaci bevétellel rendelkezz.

Mit jelent ez?

Legyenek vevőid, akik azért fizetnek, amit a Cápák elé hoztál. Ez a bevétel dinamikusan nőjön, legyen ötleted, hogyan lehet még tovább skálázni (és erre kérd a pénzt), és a nap végén maradjon nálad eredmény is, azaz profit.

Ami ha tisztességes, akkor meghatározhatsz egy komolyabb cégértéket is. 5 vállalkozón keresztül megyünk végig ezen a tanulságon, a Cápák között 4. évadának záró epizódjában.

CYCLE Tisztítószerek

Bhasin Sunny Indiából származik, de 26 éve szennyvíztisztító telepeket épít Magyarországon. Csak Budapesten 600.000 köbméter szennyvíz keletkezik egy nap alatt, ami 240 úszómedencének felel meg.

Egy szennyvíztisztító telep végterméke a tiszta víz és a szennyvíziszap. Ez utóbbi az alapanyag, amire világszabadalmuk van. Víz + ecetsav + növényi összetevő hozzáadásával egy 90%-ban újrahasznosított alapanyagú háztartási tisztítószert készítenek belőle.

2020-ban indult útjára, 2 legnagyobb hazai drogériában kapható, és ezen felül 300 üzletben megvásárolható Ausztriában is. 900 Ft-os kisker áron adják, 50% a profitmarzs. 150 ezer palackkal adtak el eddig. 100M Ft-os árbevétel volt a fennállásuk óta, 2020-ban és 2021-ben is 40M Ft-os árbevételük volt. Eddig 100M Ft veszteségük volt évente, 250M veszteségük volt összesen.

10%-ért 175M Ft-ot kérnek. Ők is betesznek 175M-t, így ebből a kb. EUR 1M-ból gyártókapacitást építenének és nagyobb ismertséget szereznének a márkának.

A hatalmas veszteség után (gyakorlatilag 250M-s tartozása van a cégnek úgy, hogy 100M bevételt termelt) rákérdeznek a Cápák, hogy ezt miből finanszírozták. Sunny elmondta, hogy a szennyvíztelepeket építő mérnöki cége az 3-4 milliárdos, és ennek a profitját visszaforgatja ide.

Gyárat már építettek, amiben 3 millió darab terméknek az alapanyagát tudják megtermelni, terveik szerint a következő években is intenzíven folytatják a K+F beruházásokat, fejlesztéseket.

Probléma, hogy rengeteg helyen bent vannak, de ezt nem tükrözi az eladási mennyiség. Kiderült, hogy inkább belistázták magukat több helyre, mintsem azon a pár helyen intenzíven értékesítettek volna. Mégis, a most tárgyalt 1M EUR-ból is inkább beruháznának egy olyan részfeladatba (késztermék összerakása), amit ma bérgyártóval készítenek. 

Cápa kiszállók:

  • István: nem tudja megítélni, hogy ez a termék jó dolog-e. Ahelyett, hogy az értékesítésre fókuszálnak, inkább befektetnének újra, ezért ő kiszáll. Szerinte rengeteg alapanyag kapacitás van és rengeteg bérgyártó, így feleslegesnek tartja ismét beruházni, inkább el kellene adni.
  • Petya: nagyon jó ilyet látni, hogy ezt a technológiát létrehozták. Az mókás, hogy Sunny milliárdos, és ülhetne a Cápa oldalon is. Drukkol nekik, hogy sikerüljön, de nem őt keresik.
  • Szabina: hihetetlen, amit létrehozott, és érti is, hogy miből lesz pénz, de ilyen távlatokban ő nem tartja a cégértéket helyesnek, ezért kiszáll.
  • András: kérdés és komment nélkül kiszállt.
  • Levente: fantasztikus dolog, amit kitaláltál. Felvetette az ötletét annak, hogy mi lenne, ha nagyobb kiszerelésben gyártaná a tisztítószert a gyártóknak? A főbb kereskedelmi út lehetne az alapanyag eladása, amire egy bevezetett termékhez tudja vinni. Ez hatalmas piac lehet. Óva inti őket attól, hogy brandet kell építeni, mert az feneketlen kút. Végül kiszállt, mert neki nincs kedve 175M-ért befektetni és rengeteget dolgozni egy kisker márkán.

Vélemény: úgy látszik megvan az innováció, a termék kiváló. Megvannak az értékesítési utak, itthon és már egy nyugati országban is. Az alapító elkötelezett (családi motivációt is említett). Ami hiányzik, azok a fránya számok. Hogy tényleg megvegyék az emberek, és ne százmilliós nagyságrendű veszteség legyen belőle. Mert, ha ez így megy tovább, akkor valami hiányzik. Vagy az innovációban van a bibi, vagy a végtermékben, vagy az értékesítési utakban, vagy a csapatban.

Nem kis feladat ezt megtalálni, de az értékesítés ezért csodálatos, mert mindig segít a helyes útra terelni: amit megvesznek az emberek, az egy jó irány tovább kutatni.

Nincs befektetés.

CrackerJack

Varga-Dankó Magdaléna mintegy 8 évvel ezelőtt a férjével nyitott egy kávézót, mára van nekik 4. A harmadik egységük egy speciality kávézó volt, ahol már kávépörkölő üzemük is van, ebben lett társuk a pörkölőmester Hajdú Balázs, akivel a műsorba érkezett.

A világ legjobb kávéit dolgozzák fel. Vendéglátó helyeknek értékesítenek jelenleg, de a lakosság felé is nyitnának. Nemcsak minőségben, de árban is versenyeznének a nagyobb márkákkal. 

2020-ban 13M Ft, 2021-ben 32M Ft árbevételük volt, a haszonkulcs a kávén 150%. 

35M Ft-ot fektetnének be, ennek a felét, tehát 17,5M Ft-ot várnak a Cápáktól, amiért 10%-os részesedést adnak. A cél az üzem továbbfejlesztése még komolyabb pörkölőkkel.

Leventének nagy szerelme a kávé, és már megégette magát vele, így szkeptikusan a neki fontos területekre kérdezett rá. Például hogy ők szerzik-e be, vagy nem, és utóbbiban lett igaza, ugyanis zöld kávé import cégeken keresztül hozzák be a kávékat, nem ők keresik fel a kistermelőket. Mivel a termék itthon pörkölődik, ezért magyar terméknek minősül.

András nehezményezte, hogy nem adnak a kávézóból tulajdonrészt, szerinte az árbevétel alapján nem ér ennyit csak a pörkölőcég. András egyenesen babakonyhának hívta a vállalkozásukat. Cégértéken vesztek össze, azaz András szerint ha úgy jönnek ide, hogy ez 50M-t ér, még sehol nem tartunk, de adjatok 20M-t 20%-ért, akkor lehet beszélgetni.

Jelenleg 20-30 speciality kávézó vásárol tőlük. Retail-be a 200gr-os zacskóval és a kapszulás kávéval mennének be, utóbbi még nem is létezik. Levente szerint 50-100M kell marketingre, amivel a fogyasztókat meg lehet győzni, hogy megkóstolják a terméket. Ha ezt megteszik, akkor bízunk benne, hogy ízleni fog nekik, és újra fognak vásárolni. Ehhez pedig a most kért befektetés kicsi és nem is erre költenék.

Cápa kiszállók:

  • András a vitát követően kiszállt.
  • István: megnyugodott, hogy nélküle is menni fog ez a dolog, így kiszáll. 
  • Szabina: jól hangzik, és szuper szakemberük van. De amit hoztak a műsorba és amit kérnek, az nincs arányba egymással, ezért kiszáll.
  • Petya: mindig azt keresi, hogy hol tudja a pénzét megtízszerezni, akár 5-10 év múlva (tehát nem azonnal). Azt nem látja, hogy ez ebben a bizniszben hol van, ezért kiszáll.
  • Levente: gazdaságilag nem győzte meg, hogy beszálljon, de óva inti attól, hogy retail-be bemenjenek. A saját területükön fejlődjenek, és sikeresek maradnak.

Vélemény: pont az előző részben beszéltünk a cégérték számításról, ahol itt elbukott a sztori. Érdemes visszaolvasni azt a részt, mert tanulságos volt most Lénáék esetében is. Valószínűleg a reálishoz közelebbi értékeléssel találtak volna maguknak befektetőt, de lehet, hogy a teljes kávéboltos cégcsoportra is ráharaptak volna a Cápák. Ezt már sajnos nem tudjuk meg.

SPAR Magyarország Hungaricool különdíjat eredményezett a pitch-ük.

Nincs befektetés.

Cake to Go

Sabján Adrienn közgazdász és mérlegképes könyvelő, pénzügyesként dolgozott milliárdos cégeknél, majd az életét megváltoztatta a csirkepörkölt. Adrienn ugyanis valódi ételnek kinéző tortákat készít, célja, hogy a vállalkozásából egy birodalmat építsen. 

Cukrász végzettséget is szerzett, és a Covid alatt megnyitotta az első cukrászdáját. Ennek a számai 2021-ben: 86M Ft az árbevétele eddig, az év végére pedig 40M Ft-os nyereséget vár.

60M Ft-ot kér, amiért 10%-ot ajánl. Gyorsabb tempóban szeretne haladni. Először egy termelőüzemet szeretne, valamint országos franchise-ot építeni. Ehhez majd ő recepteket tesz hozzá.

Jelenleg az árbevétel 25%-át hozza a valóságosnak kinéző torták értékesítése, amivel országosan ismertté vált, 75% a többi cukrászdai termékének eredménye. Van 2 formatortása, akiket már betanított, de az új kinézeteket mindig ő készíti. Jelenleg heti 40 tortára van kapacitásuk.

A befektetéstől azt várja, hogy saját maga a stratégiára rá tudjon fordulni, tudjon videókat készíteni, tudja népszerűsíteni magát.

Cápa kiszállók:

  • András: egy cukros üzlet elég az ember életébe, és neki van egy nyalókás üzlete. Oda nagyon fókuszál, emiatt innen kiszáll.
  • István: ha elkezd valamivel az ember foglalkozni, akkor abból a témából legyen minél több üzlete. Neki nincs még cukros vállalkozása, így kiszáll.
  • Petya: hihetetlen, hogy Covid idején elindult cukrászdája már óriási árbevételt és eredményt tud behozni. És úgy gondolja, hogy a saját maga által kért befektetést ő maga tudja hozni, így Petyára nincs szüksége, kiszáll.
  • Szabina: ő sokkal nagyobb százalékot kérne, amit reálisan visszautasítana Adrienn, és ezt jól teszi, így kiszáll.
  • Levente: szerinte ez egy jó business, és ez egy jó üzlet. A márkája nem ér sokat, Adrienn ér sokat. Ha ő kiesik, akkor a cég is összeesik, és szerinte ezt rajta kívül más nem is tudná jól végezni.

Vélemény: végre egy példa a mai összefogó elemre, a bevétel mindenek felett. Merthogy ezt azonnal ki is lehet egészíteni, hogy a bevétel önmagában nem elég mutató, kell hozzá az eredmény, azaz a nap végén mennyi pénzt tud hazavinni a vállalkozó. Adrienn ebből a szempontból eléggé rátapintott a lényegre, hiszen a várakozása az, hogy az első teljes üzleti évében, 2021-ben máris 40M Ft-ot eltehet a cégéből. Ha azt nézzük, hogy 60M Ft-ért jött, akkor gyakorlatilag a kétharmadát megszerezte önmagának. Lehet úgy gondolja, hogy kell neki egy partner, de inkább érdemes ezt a saját maga által megtermelt pénzt a saját felszabadítására használnia: azaz lépjen ki a motorból, és foglalkozzon azzal, amitől a még komolyabb eredményeket várja. Szorítok neki, hogy sikerüljön, mert nagyon szimpatikus vállalkozót ismertünk meg a személyében.

A Cake to Go esélyes lett a K&H Bank Innovációért és Fenntarthatóságért különdíjára.

Nincs befektetés.

Next-Present

Gyarmati József, Andrónyi Márton és Erdélyi Zsolt érkezett, akik az ajándékozás örömét szeretnék visszahozni mindenkinek. Marci előző születésnapjára kapott 50e Ft-nyi ajándékot, amit sosem fog használni, pedig pont ennyiért elmehetett volna egy saját álmát megvalósítani. A vállalkozás egy közösségi ajándékozási felület.

Az oldalon Marci létrehoz egy ajándékkártyát a vágyott ajándék értékében, melynek árát a barátai összedobhatják a felület segítségével, így Marci azt az ajándékot kaphatja, amire mindig is vágyott.

10M Ft-ért 10%-ot kínálnak fel.

Valójában az ügyfeleik az oldalukon gyűjtenek pénzt, amit egy partner webshop termékére költenek el, és a Next-Present ebből a költésből kér 10%-os jutalékot. Eddig 4 partnerük van a weboldalon, még 15-öt akarnak behozni.

Árbevételük az első lezárt évben nincs, eddig 1.5M Ft-ot költöttek el. Egy weboldalt készítettek, amit Zsolt fejlesztett, de nem számolták bele a saját munkaidejüket. 

András szerint nem találtak ki semmit, és “nincs az a rossebb sok pénz”, amivel ők olyat csinálnának, amire nemzetközi befektető felfigyelne és más vásárolná őket. Ezen a ponton ki is szállt a sztoriból. Levente szerint neki a baráti társaságukból egy valaki mindig bevállalja, hogy beszerzi az ajándékot, akkor ő összegyűjti az összeget, és neki a többiek átutalják. A srácok szerint ennek pénz szaga van, és elegánsabb, ha ezt egy ilyen felületen keresztül intézik.

Petya szerint a fő probléma, hogy mindenkinek csak évente egyszer van szülinapja, de még esküvője sincs minden évben. A srácok szerint ez terjedni fog, mert jó ötlet, és így olcsóbban tudnak majd új ügyfeleket szerezni. Ez egy nagy HA, hogy létrejön-e.

Cápa kiszállók:

  • István: lyukat beszélnek a hasukba, ezért kiszáll.
  • Levente: nagyon sok pénzre van szükség ahhoz, hogy ők jussanak eszükbe az embereknek, hogyha ajándékra vágynak. Ez egy álom, ő kiszáll.
  • Szabina: mindig úgy érzi, hogy ő ezt már használta, hiányzik belőle egy újdonság, emiatt kiszáll.
  • Petya: eddig szerinte mindent jól csináltak. Legalább fél év kellene, hogy az emberek ajándékozára használják-e ezt az oldalt. Most kiszáll, de az első számokkal és eredményekkel kíváncsian várja őket.

Vélemény: ahogy a legtöbbször a műsor során, Petya az, aki objektíven és függetlenül szokta értékelni a vállalkozást, és könnyű vele egyetérteni. Eddig jónak tűnik a sztori, viszont még egyetlen forint árbevételük sincs. És ott fog igazán kiderülni, hogy ez egy sikersztori lesz-e, vagy félrement valami. Hiszen a nap végén a vevő a pénztárcájával szavaz, hogy ez a termék értéket teremt-e neki, és ha igen, akkor hajlandó-e ezért fizetni.

Saját tippem, hogy szolgáltatói oldalon (webshopok adják el itt a termékeiket) nem lesz probléma, mert a 10% jutalékot mindenki be tudja építeni az árába. A nagy kérdés, hogy találnak-e itt akkora “szülinapos” lakost, amiknek a 10%-ából folyamatosan tudnak növekedni, skálázódni.

A Next-Present ötlete elnyerte a Telekom Digitálisan Tettrekész díját.

Nincs befektetés.

Cremediq

Dr. Pallagi Edina gyógyszerész, egyetemi oktató volt, majd saját labort nyitott a családi ház pincéjében, ahol natúrkozmetikumokat fejlesztett ki. 12 terméke van, arcápoló, regeneráló balzsam, olajok. Eddig 1.2M Ft-ot értékesített, kb. 300 db eladásával, amin párszáz forintnyi haszna van. Saját webshopjában árulja, ami leállt a műsor alatt.

3M Ft-ot kér, első három évi bevételéből kínál évi 15%-ot. Tehát kiemelném, hogy ő nem is kínált tulajdonrészt a saját cégéből, ő kvázi egy értékesítési jutalékot ajánlott fel, azt is limitált ideig.

A termék tartósítószer mentes, így 1 évig áll el. Nincs benne víz, amiben a baktériumok szaporodnának, itt Leventének elkezdett nem tetszeni a sztori 🙂 Természetesen csak vicceltek, ugyanis tudni kell, hogy Levente áll – a Cápák között műsort is támogat – Vízangyal vízalapú kozmetikumok mögött, mint tulajdonos.

Edina otthagyta a magas pozíciójú állását, amit 20 évig épített. A férje is gyógyszerész, aki elfogadta, hogy kiszáll. Pont ezek miatt nem szeretné kockáztatni a stabilitását. Biztonságos építkezés jellemző rá. Úgy gondolkodik, hogy már el tud adni havi 50 terméket, innen havi 500 termék a célja. Ide egy év alatt jutna el, és ha azt tartaná a következő egy évben, az 20M feletti árbevételt jelentene.

Cápa kiszállók:

  • András: csodás fejlesztőnek tartja, viszont anti-vállalkozónak. Látszik rajta, hogy nem ért a kereskedelemhez, és neki nincs kedve ezt felépíteni, kiszáll.
  • Petya: lassan és stabilan nem lehet céget építeni. Nagyot kellene ugrani, amihez kockáztatni kell. Nagyon szimpatikus neki Edina, de a téma hidegen hagyja, kiszáll.
  • Szabina: hihetetlen szimpatikus, kedves nő, amit tud, az profi, tökéletes termékcsomagolással. Viszont szerinte sok ilyen 10-15 termékes magyar termékgyártó van, nagyon sok női vállalkozó, aki ezzel foglalkozik. Ezért kiszáll.
  • István: nagy dolog, hogy 20 év egyetemi munka után mert váltani. Ehhez a vállalkozói léthez viszont egy olyan mentalitás kell, aki bírja a nyomást, ezt nem látja benne, és kiszáll.

Levente szerencsére pont ebben a témában érdekelt és aktív. Szeretne ajánlatot adni, de nem akar csak kölcsönt, mert neki szüksége van egy ilyen szakemberre, mint Edina. Egy elsőre durvának tűnő ajánlatot adott: 3M Ft-ot ad tanácsadói díjként, amiért Edinának fejlesztenie kell Levente saját termékeit is. Azon a termékkörön belül adna neki egy brandet, ő lehetne az arca és a hiteles személye. Viszont ennek a brand-nek az 51%-át elkéri Levente. Edina úgy gondolta, hogy nagy hibát követne el, ha ezt visszautasítja, így elfogadja.

Vélemény: a legtanulságosabb példa az értékesítésre Edina sztorija. Valószínűleg egy tökéletes terméket alkotott, amivel minden ellenállás ellenére kitartóan küzd, hogy sikeresen piacra vigye, de nem ért hozzá. És Levente meg pont ebben alkot már sokadjára is nagyot, neki a fejlesztők (=új terméket kitalálók és azért lelkesedők) kellenek. Ez az együttműködés igazán gyümölcsöző lehet mindkettejüknek, habár nem tipikus befektetés, inkább egy munkavállalói részvényprogram lesz ez, ahol egy kifejezett termékvonal (brand) eredményéből Edina 49%-kal fog részesedni. Ez igazán nagyvonalú, mégha most fix fizetés nem is volt része a megállapodásnak.

Sikeres befektetés: 3M Ft tanácsadói díjjal Edina fogja Leventének az egyik különleges termékvonalát fejleszteni, amiből 51% a befektetőé.

Elindult a jelentkezés a Cápák között 5. évadába!

Ha üzleti ötleted megvalósításához, vagy vállalkozásod fellendítéséhez befektetőt keresel, jelentkezz az RTL Klub üzleti showműsorába az rtl.hu/capakkozott/jelentkezz oldalon!

Megjött a kedved a saját vállalkozáshoz?

Akkor várunk szeretettel az Üzleti Akváriumban! A Shoprenter nemcsak beszél arról, hogy segítünk az ötleteid megvalósítani, de egy ingyenes tudáscsomagot is összeállítottunk hozzá!

A videós anyagok tartalma üzletfejlesztés, marketing, értékesítés, és a képzés videói már megtalálhatók a képre kattintva:

Üzleti Akvárium
Rab Máté
Rab Máté
CEO – Shoprenter
Közgazdász, üzletfejlesztési szakértő, családapa. A Shoprenter ügyvezetője, előtte végigjárta a ranglétrát: partnerkapcsolat, értékesítés és új üzletágak építéséért felelős vezetője is volt a cégnek. Ezzel párhuzamosan az Innonic Group operatív vezetőjeként startup befektetésekkel foglalkozott. Az Igen Debrecen és Igen Eger alapítójaként több mint 40 vállalkozói csapatot segített elindulni.
 

Legfrissebb bejegyzések

Előző bejegyzés:
Cápák között műsorelemzés 9. epizód Shoprenter
Tanulj meg cégértéket számolni a Cápákkal

Új sorozatot olvashattok tőlünk, amelyben a Cápák között című RTL Klubon üzleti showműsor aktuális ...Elolvasom

Close