Trendek Újdonság

Évértékelés – Ilyen volt 2023

8 perc olvasási idő Évértékelés - Ilyen volt 2023

Ez az év sok szempontból emlékezetes marad a Shoprenter közösségének életében. Amellett, hogy az innovációk évének is lehetne tekinteni 2023-at, nem feledkezhetünk meg arról a fejlesztési mennyiségről és új szolgáltatás számról sem, amire legalább 10 éve nem volt példa.

Frissítési listánkon 192 bejegyzést tettünk közé, elsőként vezettünk be olyan innovatív megoldásokat, mint az AI használata webshopokban vagy a halasztott fizetési módok. A Shoprenterben elérhető alkalmazások és integrációk száma soha nem látott mértékben növekedett, és új szolgáltatásaink bevezetése mellett a már meglévőeket is finomhangoltuk az ügyfeleink igényei szerint.

Természetesen tudjuk, hogy nincs mindenkinek ideje arra, hogy egy éven át folyamatosan nyomon kövesse a változásokat, így jöjjön most egy olyan összefoglaló, amelynek elolvasásával bepótolhatjuk, ha valami fontosról lemaradtunk.

Főbb fejlesztések

Elsőként vegyük sorra a legfontosabbat, milyen új lehetőséget nyíltak meg ügyfeleinknek 2023-ban a Shoprenter funkcionalitása terén. Nem eresztjük bő lére a mondandónkat, de minden részben elhelyezzük azokat a linkeket, amelyek segítenek elmélyülni a témában.

A sablonosság már a múlté: új design téma és témaváltozatok

Májusban jelent meg az új, Madrid névre keresztelt Shoprenter design téma, amelyet az FMCG szektor igényeire alapozva alkottunk meg, majd újabb témaváltozatokkal bővítve személyre szabtuk további három termékkategóriára is (Barkács, Lakberendezés, Technológia). 

Madrid design téma

Ugyanakkor a Madrid témát nem csak ezekben a termékkategóriákban működő webáruházaknak javasoljuk! Köszönhetően a sok új funkciónak és modulnak, melyek fejlesztésénél a jobb felhasználói élményt és konverzióoptimalizálást tartottuk szem előtt, bármely webáruház előnyére válhat a váltás. 

Nagy örömmel tölti el csapatunkat, hogy a Madrid téma sokaknak elnyerte a tetszését és megjelenése óta 563 webáruház már át is tért az új téma használatára. Jelenleg ebben érhető el a legtöbb konverzió növelő elem, ez a leginkább mobilra optimalizált téma és a Madrid biztosítja a legjobb eredményeket technikai SEO szempontból is.

A Madrid témaváltozatok sikeres fogadtatásán felbuzdulva, az ügyfeleink által szintén nagyon kedvelt Las Vegas témára is elkészítettünk pár témaváltozatot és a jövőben megjelenő több téma esetén is tervezzük megtartani ezt a jó szokásunkat.

BNPL fizetési módok

Idén elsők között vált elérhetővé a Shoprenterben a BNPL (Buy Now, Pay Later, azaz Vásárolj Most, Fizess Később) szektor mindhárom hazai képviselője. 

Az IzzyPay és az InstaCash fizetési módoknak köszönhetően a B2C területen két lehetőség közül is választhatnak az ügyfeleink, ha szeretnék biztosítani vásárlóiknak, hogy egy terméket vagy szolgáltatást azonnal megvásároljanak, de csak később fizessék ki. A B2B területen pedig a PastPay kínál erre megoldást.

A BNPL fizetési megoldások külföldön már nagy népszerűségnek örvendenek és bízunk abban, hogy a következő években hazánkban is egyre több e-kereskedő bővíti ki fizetési módjait a fentiek egyikével.

Minden, ami AI: mesterséges intelligencia alapú funkciók és alkalmazások

Az év elején felrobbantotta az internetet a mesterséges intelligencia láz. A piacon elsőként, a termékleírás generálás került be a Shoprenter rendszerébe. Majd egy második körös fejlesztéssel immár kategória leírásokat és blog bejegyzéseket is generálhatunk az AI segítségével, amelyekhez különféle utasításokat és kulcsszavakat is megadhatunk, hogy még inkább személyre szabott legyen a tartalom.

Természetesen a Shoprenterben elérhető alkalmazások is elkezdték használni az AI nyújtotta lehetőségeket, mint például az OptiMonk, de érkeztek olyan új alkalmazások is, amelyek egész működésüket erre a modellre építették (pl. AIDA, Samba.ai, Webáruházra köthető M.I.).

Samba.ai

Ártörténet letöltése és az elmúlt 30 nap legalacsonyabb árának megjelenítése

Ahány ház, annyi szokás. Valahogy így jellemezhető az, ahogy az egyes webáruházak elkezdték értelmezni és betartani az új fogyasztóvédelmi törvény változásokat.

A hatósági ellenőrzéskor rendszerint bekérik a termék árának történetét. Ennek összegyűjtését könnyíti meg az ártörténet letöltése funkció, amellyel egy gombnyomással kinyerhető a bizonyító erejű információ.

Az ártörténet fejlesztésre szorosan építve, az elmúlt 30 nap legalacsonyabb árának megjelenítése pedig szintén egyszerűen megvalósíthatóvá vált a Shoprenterben.

Marketing funkciók és automatizmusok

Az év során a rendszerben elérhető marketing megoldások is fejlődtek. Ilyenek például a kuponokhoz köthető fejlesztések vagy a hírlevélküldőnk cserélése a SalesAutopilot megoldására. Stratégiai együttműködésünknek köszönhetően továbbra is biztosított a havonta 10.000 kiküldhető hírlevél minden ügyfelünk számára, miközben a funkcionalitásban egy új szintet jelent a felhasználók számára.

És ha már hírlevélküldés és marketing automatizmusok. Az idei évben a piaci igényeket teljesen lefedve, a következő cégek integrációi kerültek be az alkalmazás áruházba a fentebb már említett SAPI, Webáruházra köthető M.I és Samba.ai mellett:

  • Klavyio
  • ActiveCampign
  • Mailchimp (a korább integrációt alkalmazásra cseréltük)
  • Mailerlite (haladó ecommerce integráció)
  • SMS Sender

Elkészült a TikTok termékfeed is, kiegészítve a már korábban elkészült TikTok event API-t. Emellett elkészült a jövő év egyik legjobban várt marketplace-ének, az OTP Fizz-nek az integrációja is. Ez elsőként zárt körben, a béta tesztelőknek érhető el.

Tudjuk azt is, hogy a fenti eszközök használata nem egyszerű, ezért nem csak a technológiát biztosítjuk, de olyan partnereket is, akik segítenek az ügyfeleinknek abban, hogy a marketing stratégiát kialakítsák, és a szoftvereket megfelelően integrálják cégük igényeihez. Ennek a témának egy külön cikket is szenteltünk, amelyet itt találsz.

Új lehetőségek az értékesítésre

A marketplace felületek egyre népszerűbbek a webáruházak körében. Ezeknek a használatát könnyíti meg az eMag alkalmazása, amelyhez az év második felében csatlakozott a PepitAPP is.

A Linkio megoldása pedig többek között abban segít, hogy ne csak a saját árukészletünket értékesítsük, hanem bármely nagykereskedő termékeit is.

Linkio

Webshopból mobil alkalmazás milliós költség nélkül?

Ez is valósággá vált 2023-ban a LEAPP Creators segítségével. Mindössze 2 hét alatt webáruházunkból egy mobilalkalmazást készítenek. Ezzel egy új szintre emelhetjük azt az ügyfélélményt, ahogy a vásárlók webáruházunkat használják.

Leapp Creators

Termékek kizárása fizetési/szállítási módokból

Régi adósságunk volt már, hogy ügyfeleinknek ne kreatív megoldásokat használva kelljen kizárni bizonyos termékeket adott szállítási és fizetési módokból. Ezekkel a fejlesztésekkel már egyértelműen megadható, hogy milyen termék esetén milyen szállítási vagy fizetési módot jelenítsen meg a rendszer a pénztár folyamatban.

Fő a biztonság: kétlépcsős azonosítás a Shoprenterben

A közelmúlt adatvédelmi botrányai is bizonyítják, hogy sosem lehetünk elég óvatosak az interneten, így a kétlépcsős azonosítás még fontosabbá vált webáruházunk biztonságát tekintve. Ezen kívül tucatnyi kiegészítő tevékenységet vettünk fel az admin tevékenységek naplójába, így még visszakövethetőbb lett a webshop adminisztrátorok tevékenysége is.

Egyedi terméktervező

A végére hagytuk az egyik legizgalmasabb újdonságot, az Egyedi terméktervező alkalmazást, amellyel a vásárlóink személyre szabott termékeket tervezhetnek és tehetnek a kosarukba.

Egyedi terméktervező

Új szolgáltatások a Shoprenterben

A Shoprenternél büszkék vagyunk arra, hogy ügyfeleinket lehetőségeinkhez mérten minden fronton támogatjuk. Jöjjenek most azok a megoldásaink, amelyek 2023-ban debütáltak, vagy kerültek finomhangolásra.

Ügyfeleink a februári Ecommerce Expo-n találkozhattak elsőként az év egyik legnagyobb innovációjával, a Google Ads by Shoprenter szolgáltatással, amely egyedülálló feltételekkel és technológiával támogatja a Shoprenteres webáruházakat a forgalom és vevőszerzésben, ezzel piaci előnyt kovácsolva számukra.

Google Ads by Shoprenter

Mivel a Google Ads nélkülözhetetlen eleme egy webáruház marketing stratégiájának és a webshopok többsége kiszervezi azt, ügyfeleink hamar felismerték, hogy a Google Ads by Shoprenter szolgáltatás messze a legjobb feltételeket és díjakat kínálja a magyar piacon. 

Ennek köszönhetően a szolgáltatás már a kezdetektől hatalmas népszerűségnek örvend, így ma már büszkén mondhatjuk, hogy közel 150 Shoprenteres webáruház Google Ads kampányait menedzseljük.

Shoprenter Go

A Shoprenterben elérhető logisztikai szolgáltatók köre további 5 lehetőséggel bővült 2023-ban, melyek a Boxy, a Futár.hu, a TOURMIX Return és a Sameday / Easybox.

Ezek mellett pedig a GLS-el közösen egy teljesen új, kizárólag Shoprenter webáruházak részére elérhető szállítási módot is kialakítottunk, amelyet már 100-nál is több új ügyfelünk használ.

Shoprenter Go

A Shoprenter Go egy egyszerűen, felesleges adminisztráció nélkül, a piaci árnál kedvezőbb díjazás mellett biztosítja a GLS szolgáltatását ügyfeleinknek.

Ez a szállítási mód egy induló webshop számára is tökéletes választás, hiszen így alacsonyabb áron juthat hozzá Magyarország legkedveltebb logisztikai cégének a szolgáltatásához, mintha külön szerződne a GLS-el. Például a háztól csomagautomatába szállítás díja nettó 960 Ft 5 kg alatti csomag esetén.

Még több segítség SEO téren

A webáruház tulajdonosok szerint leghatékonyabbnak vélt marketing eszköz már évek óta a repertoárunk része, ugyanakkor számos újdonság jelent meg SEO téren is a Shoprenternél:

  1. Új Átfogó SEO elemzés Extra csomagot vezettünk be, amelyben már nemcsak a webshop elemzését vállaljuk, hanem segítünk ügyfeleinknek a webáruházuk SEO hibáinak kijavításában is.
  2. Mivel a megfelelő SEO beállítás már egy webáruház indulásánál is nagyon fontos, így külön SEO alap beállítási csomagot alkottunk az induló vállalkozók támogatására.
  3. Javítottunk a Havidíjas keresőoptimalizáció szolgáltatásunkon annak érdekében, hogy a jövőben sokkal személyre szabhatóbb és eredményesebb együttműködést tudjunk kialakítani ügyfeleinkkel egyedi ajánlatok formájában.
  1. Továbbá a havidíjas szolgáltatás keretében (vagy akár attól függetlenül) vállaljuk olyan blog tartalmak elkészítését, amelyeket szigorú SEO szempontok szerint írunk meg. Ezek a tartalmak hozzájárulnak a webáruház SEO eredményeinek javításához.

Amitől mindenki rettegett: július 1., azaz átállás GA4-re

Amikor a Google bejelentette, hogy 2023. július 1-gyel egy újfajta mérési módszer veszi kezdetét és a Universal Analytics-et felváltja majd az esemény alapú GA4, az online vállalkozók tudták, hogy idén egy megkerülhetetlen (nem várt) változással is szembe kell nézniük, ha továbbra is követni szeretnék a webáruházuk eredményességét és teljesítményét. A Shoprenter e-kereskedelmi partner volt ebben is. 

Annak érdekében, hogy ügyfeleinknek megkönnyítsük az átállást, átalakítottuk a Google gtag.js scriptjének kezelését a Shoprenter kódjában, hogy be tudjuk vezetni a Kibővített konverziók funkciót. A fejlesztésnek köszönhetően már előre definiáltunk és paramétereztünk olyan eseményeket, amelyek egy e-kereskedelmi vállalkozás esetén elengedhetetlenek, így ezeket már nem kell manuálisan beállítani.

Az egyedi igényekkel foglalkozó csapatunk GA4 beállítási szolgáltatásával átvállaltuk az átállás teendőit azoktól a webáruház üzemeltetőktől, akik arra igényt tartottak. Körülbelül 250 webáruháznak segítettünk abban, hogy az átállás zavartalanul menjen és a webáruház mérései megfelelően működjenek GA4-ben is.

Ügyfeleink sikerei

A korábbi évekhez hasonlóan az idei év is hangos volt ügyfeleink webáruházas versenyeken elért sikereitől. Az Év Webshopja versenyen 4 kategóriából 3-at is Shoprenteres webáruház nyert meg, emellett további 4 díjat hoztak el az ügyfeleink.

Év Webshopja 2023

Korábban az Ország Boltja versenyről is 11 díjat szereztek meg Shoprenteres webáruházak. Gratulálunk minden nyertesnek és indulónak! Minden elismerésünk azoknak, akik folyamatosan arra törekszenek, hogy fejlesszék webáruházukat e versenyek által is!

Rendezvények

Az idei évben is számos rendezvényt szerveztünk. Tartottunk 10 Shoprenter rendszeroktatást, 3 Webáruház Marketing Szemináriumot, és megrendeztük Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi rendezvényét, az Ecommerce Expo-t.

Shoprenter oktatás
Telt házas Shoprenter oktatás a Lurdy Házban 2023. szeptember 14-én

Mi várható 2024-ben?

Folytatjuk azt, amit 23-ban is. Régen várt funkciókat és újakat tervezünk, illetve az integrációkról sem feledkezünk meg. A béta funkciókat pedig továbbra is folyamatosan teszteljük ügyfeleink segítségével. Jelenleg a WebP formátum, a Wolt és az OTP Fizz integráció az, amelyek zárt körben már kipróbálhatók (tesztelőnek jelentkezni a megszokott elérhetőségeinken van lehetőség).

Több nagy bejelentéssel és termék innovációval is készülünk ügyfeleinknek, amelyekről elsőként 2024. február 29-én, az Ecommerce Expo előadásában rántja le a leplet Rab Máté, a Shoprenter ügyvezetője (a program itt érhető el).

A Shoprenter követői továbbra is 20% kedvezménnyel válthatják meg a jegyüket az év legütősebb e-kereskedelmi rendezvényére. Kuponkód: SHOPRENTER2024

Ecommerce Expo 2024

Nem maradt más hátra, minthogy boldog új évet kívánjunk minden kedves ügyfelünknek és olvasónknak, akiknek köszönjük, hogy 2023-ban is velünk tartottak!

Ügyélkapcsolat elérhetősége a két ünnep között:

A korábbi évekhez hasonlóan most is elérhetőek vagyunk a két ünnep között az alábbi időpontokban és csatornákon:

December 27-29.: 9:00-17:00 (e-mail, telefon és admin chat)
December 30-2024. január 1.: szünet
2024.január. 2-tól: a megszokott munkarendben és csatornákon várjuk a megkereséseket.

Legfrissebb bejegyzések

Előző bejegyzés:
Mennyibe-kerul-egy-webshop
Mennyibe kerül egy webshop indítása?

Amennyiben saját webáruház indítása előtt állsz, érdemes alaposan végig gondolnod, hogy hogyan oszd be ...Elolvasom

Close