2023. őszén ismét megrendezésre került az Év Webshopja verseny, ahol több mint 800 webáruház indult a 2023-as „Az Év Webshopja” címekért. A 8 fős zsűri a piac legismertebb webshop guruiból állt össze.
A díjazottak bejelentésére a Webshop Konferencia 2023 keretében, rengeteg érdekes előadást követően, a napot megkoronázva került sor.
A Shoprenter nagy örömére, a korábbi évek sikersorozatát folytatva idén is sok ügyfelünk webáruháza nyert el rangos díjat.
Amit a versenyről érdemes tudni
Célja egyrészt, hogy hozzásegítse a webshopokat a lehető legnagyobb fejlődéshez. Másrészt pedig, hogy komoly értékkel bíró, szakértői elismeréseket adjon a nyerteseknek és nem utolsó sorban kiemelkedő publicitást a webáruházaknak a nyeremények mellett.
Olyan kritériumrendszer alapján állították össze a versenyt, ahol egy kisebb webáruház ugyanúgy érvényesülhet, mint egy nagyobb. Vagyis a “kicsik” és az “óriások”, az újak és a régi motorosok is egyenlő esélyekkel indultak.
Kik és hogyan döntöttek a helyezésekről?
Többek között etikailag és a verseny renoméja miatt is nagyon fontos, hogy egyenlő eséllyel induljanak a webáruházak és szakmailag megbecsült verseny legyen. A nevezéseket évek óta jól bevált, komoly szakmai zsűri elemezte 100%-ban a korrektség és a transzparencia jegyében.

A tapasztalt iparági szakemberekből álló zsűri egyedileg fejlesztett zsűriző programmal dolgozott. Ennek lényege, hogy semmilyen szubjektív behatás nem befolyásolta az eredményt.
Ennyi háttérinformáció után pedig lerántjuk a leplet a győztes Shoprenter webáruházakról.
Az abszolút győztesek kategóriában:
1. helyezett: cosori.hu

2. helyezett: 1kert.hu

3. helyezett: emlekvilag.hu

9. helyezett: bubbaland.hu

Az éves nettó árbevétel alapján dobogós webáruházak:
30 millió alatti kategóriában:
1. helyezett: emlekvilag.hu
30 és 300 millió közötti kategóriában:
1. helyezett: 1kert.hu
3. helyezett: hungarolube.hu
300 millió feletti kategóriában:
1. helyezett: cosori.hu
Különdíj: warnex.hu
B2B kategóriában:
2. helyezett: shop.e-print.hu
3. helyezett: nagell-ekszer.hu
Ezúton is szeretnénk gratulálni a díjazott ügyfeleink sikereihez! Továbbá minden résztvevőnek hálásak vagyunk, hogy jelentkezett. Hisszük, hogy a versengés mindig jobb teljesítményre ösztönöz és fejlődést hoz magával.

Jövőre ismételten várjuk a Shoprenter ügyfelek jelentkezését. A magunk részéről pedig igyekszünk minden támogatást megadni, hogy necsak az Év Webshopja versenyen, hanem az e-kereskedelem mindennapi versenyében is nyertesek legyetek és sikerre vigyétek Shoprenter webáruházaitokat!