Alkalmazások Trendek Webshop üzemeltetés

Tarts lépést a világgal! 3 előny, ami az online fizetési megoldások mellett szól

4 perc olvasási idő

A koronavírus járvány megjelenése alapjaiban változtatta meg az életünket. A fizikai környezetről a digitális világra, az online térre került a hangsúly. A megváltozott, felgyorsult világhoz igazodva, megváltoztak a szokásaink, az igényeink, így a mindennapjaink is. A kialakult helyzet magával hozta az online vásárlások számának megnövekedését, ami az online fizetési tranzakciók gyakoribbá válását is jelentette.

Vásárlóként az online történő vásárlások nagyban megkönnyíthetik az életünket, hiszen időt és energiát spórolhatunk meg, megkímélhetnek minket az olykor hosszú percekig tartó sorban állástól vagy az utazástól.

A járvány által megváltozott vásárlási szokások úgy látszik, hogy az online kiskereskedelem javára alakultak. A GKID (korábbi nevén GKI Digital) és az Árukereső.hu közös Online Kiskereskedelmi Index kutatásából is az derült ki, hogy 2020-ban az online piac forgalma nagyobb mértékben nőtt, mint a tranzakciószám, vagyis a rendelésszám. A forgalmat tekintve 2021-ben viszont kétszer olyan gyors volt a bővülés, mint a vírushelyzet előtti években.1

Online fizetési rendszerek

Az online vásárlások során különböző innovatív fintech megoldásokkal találkozhatunk, amit a GKID is megerősít. Ilyenek például:

  • a mobilfizetés
  • a virtuális tárca, mint a PayPal
  • a prepaid kártya-alapú fizetés
  • a linkes fizetés
  • a QR-kódos fizetés
  • vagy az ismétlődő fizetések2

A fentebb említett fizetési megoldások egyrészt kereskedői, szolgáltatói oldalról nézve segítik a vállalkozások fejlődését az innováció terén. A piaci jelenlétüket is erősíti, ha minél többféle lehetőséget tudnak biztosítani a fizetésre. Másrészt, a felhasználók oldaláról nézve, egyszerűbbé és kényelmesebbé teszik a fizetés folyamatát.

Az online fizetési megoldások azon kívül, hogy használatukat tekintve gyorsak és egyszerűek, számtalan előnnyel rendelkeznek. Nézzük meg, hogy még miért érdemes a készpénzmentes fizetést választanunk?

Biztonságos

A fizetési folyamat biztonságossá tételében nagy szerepet játszik az erős ügyfél-hitelesítés, amely 2021-től lett bevezetve.

Az ügyfél-hitelesítés során az online bankkártyás vásárlások jóváhagyásához több biztonsági lépésre is szüksége van a kártyabirtokosoknak. Ilyen például egy SMS-ben kapott kód használata vagy a biometrikus azonosítás.

A Visa és az OTP Mobil 2021-es közös kutatásából kiderült, hogy a bankkártyával rendelkező felnőtt lakosság 96 százaléka vásárolt már online, azonban a biztonságos fizetéssel és az internetes csalásokkal kapcsolatban még mindig nagyon sok a tévhit.3 Erre a pontos és hiteles információkhoz való széles körű hozzáférés jelenthetné a megoldást.

Ahogy az online kereskedelem egyre jobban terjed, a vásárlók is egyre gyakrabban választják az online fizetés lehetőségét. A vásárlók jellemzően a banki utalást, valamint a bankkártyával történő fizetést részesítik előnyben. Mindkét fizetési megoldás nagyon népszerű, hiszen gyors és nagyon egyszerű lehetőséget nyújt a különböző termékek beszerzésére.

Azonban gondolnunk kell arra is, hogy a vásárlóink bizalommal tegyék meg ezeket a lépéseket, és megfelelően informáljuk őket arról, hogy mi vár rájuk a fizetési folyamat során. Így nem éri őket meglepetés, és a lépéseket követve érezhetik, hogy biztonságban vannak.

Sokoldalú

Az online fizetési megoldások sokoldalúsága abban rejlik, hogy az adott helyzethez alkalmazkodva tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb fizetési lehetőséget – legyen szó bankkártyás, egy alkalmazáson keresztül történő vagy online fizetésről.

A webáruházak számára is fontos szempont, hogy minél több lehetőséget biztosítsanak a fizetésre, ugyanis ez nagyobb eséllyel generál vásárlást és csökkenti a kosárelhagyások számát.

Az ekerstat.hu is alátámasztják, hogy a kosárelhagyások okai között szereplő magas szállítási díj vagy az időközben talált jobb ajánlat mellett, a vásárló rendelkezésére álló fizetési opciók is befolyásolják a végső döntést. Épp emiatt érdemes egy megbízható és népszerű fizetési opciót is kínálni a vásárlók számára.

Az OTP Mobil SimplePay online fizetési platform a legelterjedtebb online fizetési megoldásnak számít Magyarországon. A szerződéskötés online történik, így a csatlakozás gördülékenyen zajlik. Biztonságos és kényelmes használata kereskedőként vagy szolgáltatóként, valamint vásárlóként is megkönnyíti az életünket.

Így zajlik az online fizetés a SimplePaye-el:

A vásárló szemében is sokkal vonzóbbá válik egy olyan webáruház, amelyik lépést tart a világgal és a legkorszerűbb technológiákat alkalmazza.

Praktikus

Az online fizetési megoldások előnyei közé tartozik továbbá, hogy használatuk praktikus. Ha egy alkalmazáson keresztül történő fizetést veszünk figyelembe, akkor érdemes kihangsúlyozni, hogy egy okoskészüléken belül egyetlen applikációban mennyi mindent tudunk kifizetni vagy éppen tárolni, intézni.

Egyetlen alkalmazásban lehetőség van arra, hogy a bankkártyánkat tároljuk, és anélkül, hogy a fizikai kártyánkat kellene használni, már telefonkészülékünk segítségével, akár egyetlen érintéssel is tudunk fizetni. Arról nem is beszélve, hogy a mentett adatainkkal a SimplePay rendszerét használó webáruházakban is vásárolhatunk.

Azoknak a kereskedőknek és szolgáltatóknak, akik webáruházuk mellett fizikai üzlettel is rendelkeznek vagy szakmájukból adódóan biztosítanának elektronikus fizetést is ügyfeleiknek, vásárlóiknak, hasznos lehet az érintéses fizetési megoldás lehetőségének behozatala is.

A SoftPOS, vagy érintéses fizetési funkció segítségével például POS-terminál telepítése nélkül tudjuk lebonyolítani a tranzakciókat Androidos készülékünk segítségével, a vásárlóknak pedig csupán egy bankkártya vagy NFC alapú okoseszközre van szükségük a fizetéshez.

Az Apple készülékkel rendelkező kereskedőknek sem kell sokáig várniuk, hiszen a vállalat bejelentette, az Androidos telefonokon 2020 vége óta elérhető opcióhoz hasonló fejlesztést tervez annak érdekében, hogy a készülékeik is fogadhassanak érintéses fizetéseket.

Érdekel, hogy merre tart a payment piac?

Nézd vissza live adásunkat, ahol Kulcsár István Róbert vendége dr. Al-Absi Gáber Seif, az OTP Mobil üzletfejlesztési és értékesítési vezetője valamint ügyvezető-helyettese volt. Beszélgetésükből megtudhatod, hogy:

  • Melyek az aktuális trendek az online és offline payment piacon?
  • Milyen kereskedői, vásárlói igények merülnek fel, milyen trendekre érdemes figyelniük a webshop tulajdonosoknak, kereskedőknek?
  • Az OTP Mobil hogyan reagál ezekre az igényekre?
  • Milyen támogatást nyújt a SimplePay a partnereinek?
  • A jövő milyen kihívásokat tartogat az e-kereskedelem szereplőinek? Hogyan lehet ezekre felkészülni?

Források:
1fintechzone.hu
2szamlazz.hu
3 Pulzus kutatás 2021. A kutatásról bővebben ITT.

A szerzőről:

dr. Al-Absi Gáber Seif
dr. Al-Absi Gáber Seif
Üzletfejlesztési és értékesítési vezető, ügyvezető-helyettes – OTP Mobil
2013 óta az OTP Mobil Kft. üzletfejlesztési és értékesítési vezetője. Irányítása alatt történt többek között a SimplePay online fizetési rendszer, valamint a SimpleBusiness elektronikus fizetési applikáció fejlesztése, indulása. Korábban több online vásárlást és értékesítést támogató vállalkozás alapításában, munkájában is részt vett. Tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen végezte, ahol doktori címet szerzett pénzügyi jogból.
 

Legfrissebb bejegyzések

Előző bejegyzés:
SEO szövegírás: Tippek a keresőbarát tartalmak elkészítéséhez

Ha szóba kerül a SEO szövegírás, gyakran felmerül az a gondolat, hogy vagy keresőbarát ...Elolvasom

Close