Bevételnövelés Tartalommarketing

Így szerezhet több vásárlót egy szakértői blog segítségével

4 perc olvasási idő Így szerezhet több vásárlót egy szakértői blog segítségével

A webáruházak egyik leginkább háttérbe szorított pontja az új, minőségi és hasznos tartalmak létrehozása. Pedig azok, akik már megtapasztalták a tartalommarketing áldásos hatásait, nem hajlandóak lemondani az ezzel járó sikerekről és kiemelt figyelmet fordítanak az új tartalmak készítésére házon belül – vagy ha ez nem megoldott – házon kívül.

Erre az egyik legjobb példa a korábban már bemutatott Megyeri Szabolcs Kertészete, aki szinte már csak füstjelekkel nem próbálta meg még terjeszteni a növénygondozással kapcsolatos hasznos ismereteit.

megyeri kertészet blog

A befektetett munka pedig idővel megtérült, hiszen a tartalom marketing hatására kiemelkedő számú érdeklődő érkezik nemcsak a keresőkből, de azokról az oldalakról is, amelyek megosztották egy-egy bejegyzésünket vagy pedig ők maguk írtak rá vendég cikket.

Egy szakértői blog szerkesztése és az így elkészült tartalmak terjesztése tehát kellő odafigyeléssel busásan megtérül majd nekünk. Ebben a bejegyzésünkben ahhoz igyekszünk majd tippeket adni, hogy ez a folyamat minél hamarabb elinduljon.

Attól vásárolunk, akit ismerünk

Manapság már rengeteg forrástól megvásárolhatjuk a terméket, ami megoldhatja a problémánkat.

Sokan azt gondolják, hogy mivel ilyen nagy a választási lehetőség, csak az árakkal vagy a plusz – és számunkra további költségeket jelentő – szolgáltatások felajánlásával lehet versenyhelyzetbe kerülni. Pedig sokkal egyszerűbben vásárlásra ösztönözhetjük a verejtékes munkával megszerzett érdeklődőinket.

Ugyanis bizonyított, hogy megbízható forrásból, a megfelelő információk birtokában, szakértőktől szívesebben vásárolunk, még akkor is, ha máshol esetleg olcsóbban, de gyakorlatilag nulla információ feltüntetésével megtaláljuk ugyanazt a terméket.

Például az áruházakban, a fejléc menüben mindenképp érdemes elhelyezni egy “Rólunk” menüpontot, ahol bemutatjuk a cégünket: Miért ezzel foglalkozunk? Mi a célunk? Mivel nyújtunk mi többet, mint a hasonló termékeket értékesítő áruházak? Mit gondolnak rólunk a korábbi vásárlóink?

Ez a tartalom ebben a menüpontban jól megfér, a többi, termékekkel és ezek használatával kapcsolatos tapasztalatokat és fontos információkat pedig osszuk meg a webáruházunk egy külön pontján, a blog oldalunkon.

tartalom marketing blog

A HillVital minden egyes fő témakörnek külön szekciókat hozott létre.

Ma már több száz cikket olvashatunk a blogban. Ezeknek egy része csaliként működik és csak plusz információt biztosít az egyébként célcsoportba tartozó érdeklődőknek.

Egy másik része viszont a konkrét problémakörre koncentrál és természetesen a problémákra megoldást nyújtanak a webáruház termékei is.

Hogyan találjuk meg a vásárlóink fájó pontjait?

A tartalmi tervezés alapja nem más, mint hogy behatóan megismerjük az ügyfeleinket. Tudnunk kell, hogy mi az, ami a legjobban zavarja őket. Annyira, hogy ennek a megszüntetése érdekében hajlandóak legyenek fizetni is.

Az érdeklődőink tanulmányozására számos lehetőségünk van. Maradhatunk a jól bevált, régi módszereknél és ösztönözhetjük őket általunk összeállított kérdőívek kitöltésére is, vagy pedig használhatunk egy kevésbé direkt módszert és a háttérből figyelhetjük meg őket.

  • Lépjünk be a témával kapcsolatos fórumokra és Facebook csoportokba. Figyeljük a feltett kérdéseket és beszélgetéseket.
  • Végezzünk kulcsszókutatást, legyünk tisztában azzal, hogy mik azok a tevékenységünkkel kapcsolatos kifejezések, amelyekre a leggyakrabban keresnek rá.
  • Figyeljük a konkurenciát vagy azokat a portálokat, ahol a célcsoportunk szívesen tölti el az idejét. Egy sok interakciót (lájk, hozzászólás, megosztás) kapott tartalom remek inspiráció lehet a saját cikkeinkhez. Fontos, hogy ne másoljuk a tartalmat, hanem a gondolatmeneten, témán elindulva hozzunk létre valami újat, a saját tapasztalatainkkal kiegészítve.
  • Használjunk különböző eszközöket releváns tartalmi ötletek generálásához. Ebben nagy segítségünkre lehet például az answerthepublic.com is, ahol egyetlen kifejezés begépelésével, máris több száz lehetséges cikk ötletet kaphatunk.

blog tartalom ötletekA találatokat megkaphatjuk a fenti ábrán is különböző kérdések formájában, de az oldal kilistázza nekünk ezeket tartalmi dobozokban is, amennyiben számunkra így átláthatóbb a felület.

Nem elég a jó téma, fontos a felépítés is

A fenti pontokat alkalmazva egyszerűbben tudunk majd kedvelt tartalmakat létrehozni.

Ahhoz, hogy ezeket a cikkeket szívesen olvassák, több időt töltsenek el nálunk, tovább ajánljanak minket vagy akár még feliratkozást/vásárlást is elérjünk az olvasóinknál, érdemes minél inkább átlátható, könnyen feldolgozható cikkeket létrehoznunk. Ennek érdekében:

  • Tagoljuk a cikkeket

Ne használjunk 4-5 sornál hosszabb bekezdéseket. Helyezzünk el alcímeket a szövegben, úgy, hogy a cím adjon információt a bekezdés tartalmáról, de ne áruljuk el vele a teljes tartalmat. Ezzel felkeltjük az érdeklődést és további olvasásra ösztönzünk.

  • Illusztrációk és infografikák

Helyezzünk el a szövegben témába vágó képeket és infografikákat, érdekes statisztikákat. Amennyiben lehetséges próbáljuk meg kerülni a stock fotók használatát.

  • Hivatkozzunk másokra

A cikkünk valószínűleg a kiválasztott téma csupán egy aprócska szeletét fogja majd körül járni. Hivatkozzunk más portálokra is, akiknél a témában további információkat találhatnak az olvasóink.

Ezzel két legyet ütünk egy csapásra: egyfelől ingyenesen segítséget nyújtunk a látogatónknak. Ráadásul olyan forrást adunk nekik, amivel érzékeltethetjük, hogy olvasottak vagyunk az adott témában.

Másfelől a linkelt portállal is felvehetjük a kapcsolatot és egy rövid emailben jelezhetjük, hogy elhelyeztük a linkjét az áruházunkban.

Egy ilyen aprócska gesztussal később akár azt is elérhetjük, hogy kvázi ingyen a webáruházunkra mutató linket kapjunk “cserébe” egy kapcsolódó oldalról, tehát a linképítésnek egy kevésbé direkt formáját gyakorolhatjuk.

  • Használjunk CTA-t (Call To Action)

Magyarul cselekésre való ösztönzésnek fordíthatnánk. Fontos, hogy mindig legyen célja a cikkünknek.

Hívjuk fel az olvasóink figyelmét arra, hogy mit szeretnénk elérni. Például a cikk végén kérjük meg őket, hogy iratkozzanak fel a hírlevelünkre, szóljanak hozzá vagy osszák meg a cikket.

  • Használjuk a kapcsolódó termékek lehetőséget

Amennyiben a cikk tartalma indokolja, állítsunk be kapcsolódó termékeket. Ezzel tovább tudjuk vezetni a látogatót az oldalunk további pontjaira. A ShopRenterben a Tartalom> Szöveges tartalmak> Kiválasztott szöveges tartalmon belül a Kapcsolódó termékek pontban van lehetőségünk ezek megjelölésére.

Hasznosítsuk újra az elkészült tartalmakat

A blog bejegyzésekben az a legjobb, hogy számos formában újrahasznosíthatjuk őket, hiszen kis átalakítással készülhet belőle egy Facebook bejegyzés, de akár érdeklődő szerzésre is használhatjuk Facebook hirdetések formájában.

De ne korlátozzuk magunkat csupán egyetlen látogatószerzési forrásra. Írjunk egy rövid beharangozót és küldjük ki a hírlevél listánkra

Készíthetünk egy egyszerű grafikát is például az ingyenes Canva.com segítségével és megoszthatjuk azt – amennyiben a célcsoportunk elérhető ezeken a felületeken – Pinteresten vagy Instagramon is.

Szeretne többet megtudni a tartalom készítés és tartalom marketing alapjairól? Olvassa el Vevőmágnes Hírlevél tudásanyagunkat, amely az email marketingen keresztül vezet minket végig a tartalmi tervezés és a szövegírás legfontosabb kérdésein.

Bízunk benne, hogy sikerült ötleteket adnunk a blog kialakításához és az elkészült cikkek promotálásához. Következő cikkünkben bemutatjuk, hogyan szervezzük ki ezeknek a munkáknak egy részét, úgy, hogy az ne menjen a minőség rovására.

Legfrissebb bejegyzések

Előző bejegyzés:
SEO Alapok: Kulcsszókutatás lépésről lépésre
[SEO Alapok] Kulcsszókutatás lépésről lépésre

Sokat írunk arról, hogy a keresőoptimalizálás az egyik leghatékonyabb marketing eszköz, mivel hosszú távon ...Elolvasom

Close