Esettanulmány SEO

Hogyan növelte 17-szeresére bevételeit a Lyamar.hu webáruház a SEO segítségével

6 perc olvasási idő Lyamar.hu esettanulmány

Sokan álmodoznak arról, hogy önmaguk főnökeként otthonról építenek majd fel egy sikeres vállalkozást, így saját maguk dönthetik el, hogy milyen lépéseket tesznek meg a céljaik elérése érdekében és úgy osztják be az idejüket, ahogy szeretnék.

Ebből kifolyólag sokan indítanak online vállalkozást is, de ezen a vállalkozások jelentős része nem lesz nyereséges.

Ez a cikk szólhatna arról, hogy milyen tényezők miatt jut el erre a pontra egy cég, de ezúttal inkább egy pozitív példát szeretnénk bemutatni Dr. Novák Rita személyében.

Rita a Lyamar.hu webáruház tulajdonosa. A zsámolyi székhelyű vállalkozás 2016-ban kezdte el felépíteni minőségi baba és gyermekruházati termékeket értékesítő webáruházát, mostanra pedig egy folyamatosan növekvő, több embert is eltartó vállalkozássá nőtte ki magát.

“Az éves árbevételünk körülbelül 60-70 millióra tehető…”

Webáruház motornak már a kezdetekben a ShopRentert választották. Silver csomaggal kezdték meg a működést, majd az egyre növekvő látogatószámnak és igényeknek köszönhetően Gold csomagra fizettek elő.

A bolt kezdetben főként a közösségi médiából szerezte a vásárlókat, majd 2017-ben úgy döntöttek, hogy komolyabb figyelmet szentelnek a keresőoptimalizálásnak is, ezért megrendelték a fél éves induló SEO csomagunkat.

Megkérdeztük Ritát, hogyan látja az indulás előtti teendőket, milyen kérdésekre kellett választ találnia már azt megelőzően, hogy egyáltalán a webáruház motort kiválasztotta volna.

Miért vágtál bele a webáruház üzemeltetésbe?

Mindig is szerettem volna egy vállalkozást, de emellett szerettem volna otthonról dolgozni, így a kettőt összekötve jött a webáruház készítés ötlete, mert mindenképpen az online értékesítésben látom a jövőt.

Hogyan döntötted el, hogy mit adsz el?

Van két gyermekem, családanya vagyok. Tudtam, hogy mire van szüksége a hozzám hasonló anyáknak, de megelőzte az egészet egy előzetes piackutatás.

Hogyan, honnan szerezted be a termékeidet?

Egy varrodával dolgozunk együtt, főleg tőlük szerezzük be a termékeinket.

Marketing eszközök kiválasztása

A webáruház indítását mindenképp körültekintő tervezésnek kell megelőznie. Ezt az elvet vallotta Rita is, hiszen piackutatás előzte meg a fontosabb döntéseket.

Ha webáruház tulajdonosokkal marketingről beszélgetünk, szinte kivétel nélkül felmerül témaként a marketing eszközök hatékonysága.

Valaki a közösségi médiára, a facebook hirdetésekre esküszik, mások szerint az áruházuk a keresőoptimalizálás nélkül sehol sem tartana, néhányan pedig el se tudnák képzelni, hogy mi történne a boltjukkal az árumegosztó oldalakon való megjelenés nélkül.

Alapvetően mindenkinek igaza van, amikor egy forgalmi forrás értéke mellett kardoskodik, hiszen, ha a marketing stratégiánk tervezését megelőzően nem voltunk restek és figyelmet fordítottunk a célcsoportunk meghatározására és böngészési szokásaik megismerésére, akkor már az indulás pillanatában rátalálhatunk a termékkörünk számára tökéletes értékesítési csatornákra.

Ritát az első vevők megszerzéséről, a látogatószerzési csatornák sikerességéről és az ezzel kapcsolatos tanácsairól kérdeztük.

Hogyan szerezted meg az első vevőket?

Az első vevők a Facebook oldalon közzétett posztokból és hirdetéseken keresztül jelentek meg.

Jelenleg mely csatornák hozzák a legtöbb látogatót és vásárlást?

A legtöbb vásárló Facebookról érkezik, de ez elég költséges megoldás. Mostanára már kezd egyre több organikus úton érkező vásárlónk is megjelenni a SEO-nak köszönhetően.

Mi a legfőbb tanácsod az újonnan induló webáruházaknak?

Mielőtt indulnak, mindenféleképpen javasolnám, hogy végezzenek egy alapos piackutatást.

Sokan azt gondolják, hogy webáruházat üzemeltetni egy rendkívül egyszerű dolog. Ez nem így van. Ha sikeresek szeretnénk lenni, fontos, hogy minden területen legyen egy jó szakemberünk.

Ezért is bíztunk meg titeket a SEO-val, illetve ezért foglalkozik egy külső partnerünk a hirdetéseink kezelésével.

Ha jól akarjuk csinálni, ne bízzuk a véletlenre. Amihez úgy érezzük, nincs meg a kellő tudásunk, azt mindig bízzuk szakemberekre.

Van-e olyan a dolog a webáruházaddal kapcsolatban, amit most már másképp csinálnál, de korábban még jónak gondoltad? Ha igen, mi az?

Egyrészt több időt szánnék az előkészületekre. Másrészt az elején elég szűk szegmenst céloztunk meg a babaruházattal.

Időközben beláttuk, hogy ezt bővíteni kell, érdemes nagyobb réteget megcélozni, nem szabad csak egy kicsi szegmensre lekorlátozódni.

Harmadrészt, a mostani tapasztalatokból kiindulva, már az elején megbíztunk volna titeket a SEO-zással, nagyon örülök, hogy ilyen sikeresen együtt tudunk a mai napig működni.

Mi volt a legnagyobb bukkanó a webáruház életében? Hogy tudtad áthidalni?

Volt olyan partnerünk sajnos, akivel nem volt túl sikeres az együttműködés. Hiába rendeltük meg a termékeket időben, nem kaptuk meg őket határidőn belül.

Ezt sajnos egy szezon váltáskor, mikor minden szülőnek a legnagyobb igénye van a termékeinkre, mi nem engedhetjük meg magunknak.

Ebből tanulva igyekeztünk minél több gyártóval felvenni a kapcsolatot, hogy ilyen esetekre mindig legyen egy alternatíva a hiányzó készletek pótlására.

Webáruház menedzselés

Milyen eszközöket és alkalmazásokat használsz a webáruház üzemeltetéshez?

Mi egy családi vállalkozás vagyunk, de igyekszünk mindent kézben tartani. Természetesen vannak olyan feladatok, melyeket kiszervezetten végez egy partnerünk (például hirdetések).

Egyébként az eredményeket folyamatosan mérjük az Analytics segítségével.

Hogyan dolgozod fel a rendeléseket, hogyan szállítasz?

Igyekeztünk egy jól átlátható, pontos rendszert kialakítani erre a célra.

A beérkezett rendeléseket azonnal felvesszük, a csomagokat összekészítjük, majd 1-2 munkanapon belül kézbesítésre kerülnek. A kiszállítást futárszolgálat segítségével végezzük.

Hányan dolgoztok mára a webáruházban?

Az áruház keretein belül jelenleg én és a párom vagyunk, akik állandó jelleggel foglalkoznak a bolttal. Rajtunk kívül még van egy kisegítő kolléga is, tehát összesen hárman dolgozunk rajta, de idővel majd szeretnénk ezt is bővíteni.

SEO eredmények

Mindig törekszünk arra, hogy az ügyfeleink maximálisan elégedettek legyenek az általunk elvégzett munkával. Mint minden munkakapcsolatban, itt is felmerülhetnek kommunikációs problémák, ezért is kérünk folyamatos visszajelzést a projektekben részt vevő ügyfeleinktől.

Rendkívül megnyugtató és egyben motiváló is számunkra, ha a kérdéseinkre ilyen jó visszajelzések érkeznek.

Mielőtt az első 10 hónap keresőoptimalizálási eredményeit kicsit közelebbről is megvizsgáljuk, olvassuk el Rita véleményét a velünk folytatott közös munkáról.

Milyen SEO csomagra fizettél elő?

Tavaly indultunk a fél éves csomaggal. Már mielőtt lejárt volna a projekt, megegyeztünk a következő projekt részleteiről, ami már egy egyedi összeállítású, havidíjas csomag volt. Jelenleg is ezzel fut az áruház.

A csomag indulása után mikor kezdtek érkezni az első organikus látogatók?

Az első látogatók kb. 1,5 hónap elteltével érkeztek mérhetően. Az idő teltével a látogatók száma egyre nőtt.

Mennyire voltál megelégedve a segítséggel?

Teljes mértékben, mert az én elképzeléseimet is figyelembe vettétek. A saját tapasztalatainkat kiegészítve sikerült mindig olyan megoldást találni, amivel a leghatékonyabban tudtunk tovább menni.

Ha volt valami észrevételünk, mindig tudtuk jelezni, illetve ez fordítva is igaz volt.

Mennyire kaptál szakszerű válaszokat?

Mindig minden kérdésünkre, akár egy email váltás keretében teljesen kielégítő és szakszerű választ kaptunk.

Mit tapasztaltál a folyamat befejezése után?

Az első projekt végén még volt olyan kategóriánk, amiket fel lehetett szövegezni, illetve több szempontból is lehetett még dolgozni az oldalon SEO részről.

Láttuk, hogy milyen eredményeket hozott a projekt. Nagyon nagy segítség volt a fellendülésben.

Nem is volt kérdés, hogy folytatjuk a projektet havi díjas formában, emellett pedig, hogy segítsem a munkátokat, én is egyre több cikket írok az oldalra.

Mennyi energiát fordítasz a helyezések megtartására és milyen eredménnyel?

Azt kell mondjam, hogy rendkívül sokat. A visszajelzésekből látjuk, hogy mennyire megéri és örülünk, hogy sikerült egy olyan piaci rést találni, ami sikeressé teheti az áruházat.

A további sikerekhez elengedhetetlennek tartom, hogy a megszerzett helyezéseket megtartsuk.

SEO eredmények számokban

A Lyamar.hu projektje valóban kiemelkedő, hiszen az eredményeiket az előző évhez viszonyítva – ekkor még egyáltalán nem foglalkoztak a keresőoptimalizálással – több mint 1700%-kal növekedett az organikus forgalmi forrásból érkező bevételek értéke, valamint hatszorosára nőtt a látogatók száma is.

Lyamar esettanulmány - Google Analytics - Forgalom

Ez azt jelenti, hogy már a kezdeti fázisban is csordogáltak be megrendelések tervezett optimalizálás nélkül, de a részletekre jobban odafigyelve ugrásszerű növekedés jelentkezett a számokban.

Amennyiben a teljes képet nézzük, megállapítható az is, hogy a bolt elsődlegesen valóban a Facebookról érkező érdeklődőkre támaszkodik:

Lyamar esettanulmány - Google Analytics - Csatornák

A vizsgált időszakban a látogatók 68%-a érkezett innen, ezt követték az Organikus találatokból érkezők, illetve a direkt forgalom.

Rita remekül megtalálta a lehetőséget arra, hogyan tudna egy erős forgalmi forrás mellé egy újabbat bevonni, ezáltal még több érdeklődőre és persze vásárlóra szert tenni.

De ahogy ő is említette, hirdetni gyakran költségesebb, mint keresőoptimalizálni. Ha pedig a hosszú távú megtérülést nézzük, jó döntés volt új marketing eszközökkel is támogatni az áruházat.

Ugyan majdnem ötször annyi látogató érkezik a facebook hirdetésekből, de ezek konverziós aránya jóval alacsonyabb, mint az organikus találatokból érkezők esetében, emellett pedig a visszapattanási ráta is magasabb.

Lyamar esettanulmány - Google Analytics - Konverzió

Ez általános jelenség a Facebook hirdetések esetében, mivel erre a felületre a felhasználók nem feltétlen vásárlási céllal érkeznek, itt inkább az időtöltés és szórakozás lenne a cél.

Így az innen érkező látogatók kisebb része – ők az impulzus vásárlók – fog majd tőlünk első körben vásárolni, a többi látogató pedig vagy szinte azonnal kilép, mert nem azt kapta, amit a hirdetéstől várt, vagy pedig szétnéz az áruházban, de még nincs meg az elköteleződés, amivel vásárlást tudnánk elérni nála.

Tipikusan erre a fázisra megoldás a remarketing hirdetések beállítása, illetve a hírlevél feliratkoztatás, amire a Lyamar.hu az OptiMonk megoldását választotta.

Összegzés

Mindkét fő látogatószerzési eszköznek megvannak az előnyei és hátrányai, amit a tulajdonosok remekül átlátnak, ugyanakkor nem féltek szakmai segítséget kérni az ezekből származó előnyök kiaknázásához.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy milyen fontos a kezdetekben olyan szakemberekre bízni egy-egy részfeladat elvégzését, akik évek óta ezzel foglalkoznak, ismerik a hibalehetőségeket és megfizették már a tanulópénzt ezek esetében.

Ezektől a partnerektől lehet a legtöbbet tanulni a közös munka során és felhasználni az így szerzett tudást a vállalkozás akár más területein is, vagy pedig minimális erőfeszítéssel tovább erősíteni a partnerek munkáját.

A Lyamar.hu egy, a számos folyamatosan fejlődő és mindig megújuló áruházunk közül. Amennyiben hasonlóan hozzájuk Ön is szeretné kiaknázni a keresőoptimalizálásban rejlő lehetőségeket, tekintse meg Induló SEO csomagjainkat és tegye fel kérdéseit az érdeklődő űrlapon vagy telefonon, a központi vonalunkon keresztül.

A szerzőről:

 Miskolczi-Barna Dorina
Miskolczi-Barna Dorina
SEO szakértő – ShopRenter.hu
Dorina ügyfélsiker menedzserből lett évek munkájával a ShopRenter SEO divíziójának vezetője. Tehát pontosan tudja, hogy milyen problémákkal kell megküzdeniük a kezdő webáruház tulajdonosoknak. Több piacvezető és Ország Boltja díjas webshopot juttatott már a Google találati lista elejére.

Legfrissebb bejegyzések

Előző bejegyzés:
2018. December Hónap Webáruháza: Nutriversum.hu
2018. December Hónap Webáruháza: Nutriversum.hu

Minden hónapban megválasztjuk a Hónap Webáruházát a ShopRenter rendszerét használó webshopok közül. A győztes ...Elolvasom

Close