Ebben bejegyzésben szeretnénk összefoglalni azokat a fejlesztéseket és változtatásokat, amelyek a ShopRentert érintették az idei
évben. Célunk most is az volt, hogy a ShopRentert mindinkább ügyfeleink és a piac igényeihez hangoljuk, szem előtt tartva küldetésünket, hogy az elérhető leghatékonyabb webáruház rendszert szolgáltassuk.
Fontos megjegyezni, hogy az idei évben több olyan változás is történt (jogszabályváltozások vagy fizetési szolgáltatók frissítései), ami miatt olyan fejlesztések is sorra kerültek, amelyek korábban nem voltak betervezve, de a boltok zavartalan működésének biztosítása miatt szükség volt rájuk.
A következő pontok között lesznek olyanok, amelyekről már korábban értesülhettek akár több forrásból is. Egyrészt a beüzemelt fejlesztések és változások azonnal bekerülnek a Frissítési listánkba, másrészt a nagyobb fejlesztésekről általában hírlevelet is küldünk. Harmadrészt a Facebook csoportunkban is hírt adunk róluk (de szerencsére az is sokszor előfordul, hogy mielőtt ezt megtehetnénk, a tagok már jelzik is a változást a többieknek).
Negyedik csatornaként pedig a blogunkon is megírjuk őket egy kissé részletesebben is kifejtve. Ez következik most. Jöjjenek az év eleje óta megvalósult fejlesztések.
1. SSL tanúsítvány bekapcsolása
Az SSL tanúsítvány fontosságáról itt írtunk bővebben. Az
összes csomagban megtalálható, így minden ShopRenteres áruház tud már https://-t
használni a böngésző címsorában http:// helyett.
A nyilvánvaló biztonsági szempontokon túl, az SSL jelentősége abban áll, hogy az
utóbbi időben megfigyelhető, hogy a Google találati listáján egyre nagyobb
szerepe jut a https-nek, tehát azok a webáruházak, amelyek rendelkeznek
https-sel, előnyt élveznek a találati listán a http-t használókkal szemben.
Az SSL-t domainenként is beállíthatjuk. Amennyiben új
domaint adunk hozzá a webáruházunkhoz, 20 percen belül generálódik le az SSL
tanúsítvány, ez után egy legördülő listából ki tudjuk választani, hogy
engedélyezzük-e a domainre az SSL-t (HTTPS-t) vagy sem.
Segítség: ShopRenter Akadémia
Beállítási lehetőség: Beállítások> Bolt beállítások>
Domain átirányítás
2. Intelligens termékajánló modulok
Az intelligens termékajánlás legfőbb előnye, hogy személyre
szabott ajánlatokat jeleníthetünk meg minden egyes webáruházunkba érkező
látogatónak. Az általunk csak Intelligens Webáruháznak nevezett rendszer
részeként 3 új modult kapcsolhatunk be a Beállítások> Megjelenés> Modulok
beállítása menüpontban. Ezek a következők:
1. Főoldali intelligens termékajánló
A főoldali intelligens termékajánló modul “kitalálja” a látogatói
érdeklődési körét és kifejezetten ahhoz illő termékeket ajánl számukra. Így
kényelmesebbé teheti a vásárlás élményét és elégedett vásárlókat szerezhetünk.
2. Termékoldali intelligens termékajánló
A folyamatosan tanuló intelligens termékoldali modul együtt fejlődik a vásárlóival.
Képes megtalálni helyettünk azokat a termékkombinációkat, amelyek a leginkább
érdeklik a látogatóit, ezáltal mindig naprakész és hasznos termékajánlatok
jelenhetnek meg a webáruházunk termékoldalain.
Egy példa a termékoldali ajánlásról:
3. Kosár oldali intelligens termékajánló
A kosár oldal kiváló lehetőséget nyújt a további
értékesítésre. A látogatóink azonban nem fognak akármit a kosarukba
tenni, így olyan termékeket kell ajánlani nekik, amelyek érdeklik is őket.
Az intelligens termékajánló modul megvizsgálja a kosárban lévő terméket, és
olyan ajánlatokat keres hozzájuk, amelyek a legtöbb látogatót érdekelték.
Mindenkinek ajánljuk az intelligens termékajánló modulok bekapcsolását, mert
bizonyítottan működő megoldásokról beszélünk. Aki nem hiszi, az ennek könnyen
utánajárhat. Ugyanis az új modulokat lehetőségünk van A/B tesztelni is.
Az A/B tesztelés egy olyan kísérlet, amelynek segítségével össze tudja
hasonlítani a Főoldali intelligens ajánló teljesítményét a Kiemelt termékek
modul teljesítményével, a Termékoldali intelligens ajánló teljesítményét a
Kapcsolódó termékek vagy Hasonló termékek modul teljesítményével, a
Kosároldali intelligens ajánló teljesítményét pedig a Kosár upsell modul
teljesítményével.
A látogatók egyik csoportja az intelligens termek ajánlatokat látja majd, a
másik csoport pedig a hagyományos modulokban beállított termékeket. A kísérlet
során összehasonlítjuk a két változatot és megnézzük, melyik megoldás hozott
több kattintást.
Ügyfeleink segítségével mi is végeztünk ilyen kísérleteket. Például
a Katonadolog.hu webáruházban az intelligens ajánlatok konverziója: 9,78 %
volt, míg a hagyományos termékajánlatok esetében csak 2,53 %. Ez 287%-os
konverzió növekedést jelentett, azaz majdnem háromszor többen kattintottak
az intelligens modulokban lévő termékekre, mint a hagyományoséban.
Még néhány eredmény a kísérletből:
- 63,1%-kal
növekedett meg a kosár oldali termékajánlatok hatékonysága. - 3046
átkattintással előzték meg az intelligens termékajánlatok a
hagyományos ajánlatokat. - 98%-kal
több látogató számára tudott ajánlatokat adni az intelligens ajánló.
A számok magukért beszélnek. Ezért azt javasoljuk, ha még nem kapcsolta be ezt
a minden csomagunkban elérhető funkciót, mindenképpen érdemes megtennie.
Az A/B teszteléssel pedig ellenőrizheti a hatékonyságát is.
További részleteket itt talál az Intelligens Webáruház
Rendszerről.
Segítség: ShopRenter Akadémia
Beállítási
lehetőség: Beállítások> Megjelenés> Modulok beállítása> Egyéb pozíció
3. Facebook dinamikus remarketing lehetősége
A remarketing az egyik leghatékonyabb marketing eszköz az
áruházunkból vásárlás nélkül távozó látogatók visszacsábítására. Lényege, hogy
a látogató egy olyan termékről lát hirdetést a weben, amely után korábban maga
is érdeklődött (meglátogatott egy termékoldalt vagy kosárba tette a terméket),
így megnő az esélye annak is, hogy a hirdetésre kattint.
Ezért a legnépszerűbb termékeink esetében, amelyek nagy
oldallátogatottsággal rendelkeztek, eddig is érdemes volt remarketing
hirdetéseket beállítani a Facebookon. A most megvalósuló fejlesztésnek
köszönhetően már nem kell külön-külön
hirdetést létrehozni minden termékhez, hanem
a Facebook létrehozza helyettünk a hirdetéseket, és azokat személyre szabja
minden egyes ügyfél számára.
Így a dinamikus hirdetések révén olyan tökéletesen releváns
és időszerű hirdetéseket lehet megjeleníteni a Facebookon, amelyek pontosan
azokat a termékeket mutatják be, amelyeket a látogató a webáruházunkban
korábban megtekintett.
Tehát például a következő hirdetés csak olyanoknak jelenik
meg, akik korábban a Biofinity kontaktlencse típust nézték meg a webáruházban:

Ennek a hirdetésnek, a legnagyobb előnye az, hogy nagyon
releváns: adott célközönségnek szól. Nem az összes eOptika.hu látogatót
szólítja meg, hanem csak azokat, akik az adott márka iránt érdeklődtek
korábban.
Aki más márkát használ, annak teljesen irreleváns lesz ez a
hirdetés – de ez nem baj, sőt, épp ez a legszebb az egészben: egyetlen hirdetéssel
megoldható, hogy egy adott célcsoport a Biofinity-hirdetést lássák, a Sauflon
márkát használók Sauflon-hirdetést, az Air Optix márkát nézegetők pedig Air
Optix hirdetést stb.
Így a Facebook hirdetés nem egyszerű “reklám” többé, hanem
egészen olyan, mint egy “személyes megszólítás”. Egy jól megfogalmazott
üzenettel szinte elkerülhetetlen, hogy egy hirdetésre ne kapja fel a fejét a
potenciális vásárló.
A dinamikus termékhirdetések tehát egy olyan marketing
automatizmust biztosítanak, melyek segítségével a lehető legrelevánsabb
hirdetéseket lehet a lehető legjobbkor megjeleníteni egykori weboldal látogatóink
korábbi tevékenységére alapozva.
Nézzük meg, hogyan tudunk mi is ilyen hirdetéseket
beállítani! Lépések:
1. Helyezzük el a Facebook-képpontot a Beállítások>
SEO&Analitika beálltások> Facebook (új pixel) fülön
2. A Facebook hirdetéskezelőjében kattintsunk a bal felső
hamburgermenüre, és válasszuk ki a termékkatalógusok menüpontot.
Majd a Termékfolyamok fülön
kattintsunk a Termékcsatorna beállítása
gombra.
Ezután megadhatjuk a Hírcsatorna nevét, a pénznemet, és a
feltöltés típusát. Ez utóbbinál az Ismétlődő
ütemezett feltöltések opciót érdemes kiválasztani, így a termékcsatornában
a termékek automatikusan frissülni fognak.
A következő oldalon meg kell adnunk majd a Csatorna URL
címét, amit a boltunk adminjából másolhatunk ki.
Ehhez a Marketing> Automatikus termék megosztás menüpontban telepítenünk kell a Facebook remarketinget. Majd a Módosítások
gombra kattintva engedélyezni kell azt, megadni egy jelszót, és kiválasztani,
hogy mely kategóriák és gyártók kerüljenek bele a termékcsatornába.
Ha ezzel megvagyunk, akkor az URL-t átmásolva
létre is hoztuk a termékcsatornát.
(Megjegyzés: a Facebook előírása szerint a termék képét, leírását és mpn vagy brand azonosítóját kötelezően át kell adjuk.
Amennyiben valamelyik hiányzik, akkor nem kerül bele a termék a csatornába.)
4. A termékcsatornákból létrehozhatunk terméksorozatokat
különböző szűrők segítségével, így jobban kontroll alatt tarthatjuk, hogy egy
adott hirdetésben milyen termékek jelenlejek meg. Ezt a Terméksorozatok fülön tehetjük meg.
5. Ha beállítottunk minden termékkatalógust, elkezdhetjük létrehozni
a Facebook hirdetést a megfelelő kampány kiválasztásával:
A Facebook útmutatóját itt találjuk, ha esetleg további
segítségre lenne szükségünk.
Beállítási lehetőség: Marketing> Automatikus termék megosztás
4. Egyéb fejlesztések és módosítások:
A fenti 3 nagyobb fejlesztés mellett több kisebb módosítás
is történt. Következzenek most ezek:
1. Termékek sorba rendezése ABC szerint
Ezentúl az admin felületen, amikor a rendeléshez új
terméket szeretnénk hozzáadni, már ABC sorrendben jelenik meg a lista.
2. Megjegyzés láthatósága a rendelési listában
Korábban, amikor kilistáztuk
a rendeléseket adminon, nem láttuk azt, hogy a vevő hagyott-e megjegyzést a
vásárlás során (ehhez meg kellett nyitnunk az adott rendelést). Most már minden
olyan rendelésnél, ahol a vevő adott meg megjegyzést a rendelés száma mellett megjelenik
egy piros “i” betű, amire a kurzorral rámutatva láthatjuk a
megjegyzés szövegét.
3. Termék hozzáadása rendeléshez admin által
Eddig, ha egy rendeléshez utólag adtunk terméket, a
rendszer nem figyelte, hogy van-e raktáron az adott termékből abban az esetben
sem, ha a pénztár le volt tiltva a raktáron nem lévő termékek esetén. Most már
ebben az esetben a raktárkészlettel nem rendelkező termékek nem jelennek meg a
legördülő listában.
4. OTP Internetes Fizetőfelület frissítése 5.0-ra
Az OTP frissítette az online fizető felületét. Ezzel a
módosítással az OTP bankkártyás fizetési lehetőséget használó ügyfeleink
webáruházában zavartalanul működik majd tovább ez a funkció.
5. Saferpay-Six Payment Services fizetési mód integráció
A Six Payment fizetési mód magyar angol és német nyelven
működik és Forint, Euro, USA dollár és Svájci frank valutákkal van lehetőség a
fizetésre. A fizetési mód Payment Gateway előfizetéssel vehető igénybe.
Beállítási lehetőség: Beállítások->Bolt
beállítások->Fizetési módok menüpontban lehetséges.
6. FTP jelszavak módosítása
Fontosnak érezzük az ügyfeleink adatainak biztonságát, ezért
minden webáruház FTP jelszavát módosítottuk. A jövőben bizonyos időközönként
frissíteni fogjuk ezeket a jelszavakat az adatbiztonság fokozásának céljából.
7. Automatikus termék export módosítása
A rendszerből kinyert jelentésekből azt állapítottuk meg, hogy
a boltok nagy része olyan termék adatokat is exportálnak, amelyek nem
publikusak. Ez felesleges erőforrást foglalt, amin javítani szerettünk volna.
Ezt egy olyan apró módosítással értük el, hogy az adminon a Marketing> Automatikus termék megosztás
menüpontban található „Csak a publikus kategóriák termékeit exportálja” opciót
alapértelmezettként IGEN-re állítottuk. Ezt a beállítást manuálisan ugyanúgy
vissza lehet állítani Nem-re.
Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy azokat a termékeket nem
fogja exportálni az árumegosztó oldalnak, amelyek a bolt felületén sem
látszódnak.
Úgy vettük észre, hogy az ügyfeleink legnagyobb többsége csak publikus
kategóriák termékeit szeretné exportálni, tehát ez mindenképpen előnyös, mert
csökkenteni tudjuk az erőforrás
felhasználást, illetve felesleges adatok nem kerülnek bele a termék
exportba.
8. Payment Gateway-s Borgun fizetési módban elfogadható
valuták bővítése
Bővítettük a Payment Gateway által integrált Borgun
fizetési mód által elfogadott valuták körét. Ezentúl az alábbi valutákkal
lehetséges fizetni:
- Román lej
- Horvát kuna
- Cseh korona
- Lengyel zloty
- Dán korona
- Norvég korona
- Svéd korona
- Izlandi korona
- Kanadai dollár
9. Hírlevél feliratkozó modul bővítése
A ShopRenter hírlevél küldőjének feliratkozó modulját
bővítettük egy jelölő négyzettel, ahol a feliratkozó hozzájárulhat ahhoz, hogy
a webáruházból hírleveleket kapjon.
A funkció beállítható a Beállítások> Megjelenés> Modulok beállítása> Hírlevél
feliratkozó modulokon belül az “Adatvédelmi checkbox bekapcsolása”
igenre állításával, a megjelenő szöveg pedig a Beállítások> Megjelenés> Szövegek szerkesztése menüpontban
szerkeszthető.
10. Jogi személy vásárlása esetén adószám bekérése
2017. január 1-től jogszabályi előírás 100 ezer Ft adótartalmú
vásárlás fölött az adószám bekérése és átadása a számlázó programok felé jogi
személy vásárlása esetén.
A jogszabályi kötelezettségeknek eleget téve lefejlesztettük
azt a funkciót, hogy jogi személy által történő vásárlás esetén kötelezően
kitöltendő adat legyen az adószám.
A Beállítások> Bolt beállítások> Kosár, Pénztár és
Vevő beállításokon belül, a Vevők fülön van lehetőség beállítani azt, hogy
szeretne-e jogi személynek is árusítani.
11. Hírek modulban bevezető kép megjelenése
Mostantól lehetőség van bevezető képet megjeleníteni a Hírek
modulban Önállóan is, bevezető szöveg megadása nélkül.
12. Vevőkhöz rendelhető megjegyzés
Ezentúl lehetőség van a regisztrált vevőkhöz feljegyzéseket
írni, amelyet csak az adminisztrátor látnak.
A Bolt> Vevők menüpontban a listában a Vevő neve mellett
egy piros ikon jelzi azt, hogy hozzá korábban már írt megjegyzést. Továbbá, ha
a megjegyzéssel ellátott vevő rendelést ad le, a Bolt> Rendelések
menüpontban is megtekinthető a megjegyzés.
13. MailMaster átnevezése Sales Autopilot-ra
A MailMaster hírlevél küldő szoftver nevet váltott,
mostantól Sales Autopilot néven érhető el a webáruház admin felületén a
hírlevélküldő integrációk között.
Reméljük, az új funkciók elnyerik tetszését, és
hozzájárulnak majd webáruháza további növekedéséhez.
Ha bármilyen kérdése vagy észrevétele van az újdonságokkal kapcsolatban, kérjük, nyugodtan vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal, akik készséggel segítenek majd.