Bevételnövelés Konverzióoptimalizálás

Hogyan csökkentsük a kosárelhagyások számát?

8 perc olvasási idő Hogyan csökkentsük a kosárelhagyások számát

A kosárelhagyás minden online kereskedő rémálma. Végtére is minden erőfeszítésünk azért történik, hogy a látogatókból vásárlók legyenek. Ezért igen fájdalmas tud lenni, mikor azt látjuk, hogy valaki fizetés nélkül távozik.

Az elmúlt években számos tanulmány foglalkozott a kosárelhagyás problémájával. A Baymard 41 olyan kutatásról tud, ahol publikáltak kosárelhagyási rátát. Ez a szám nagy szórást mutat (55%-tól egészen 81,4%-ig). Így célszerű egy átlagot vonni, amely alapján azt mondhatjuk, hogy a látogatók 69,5% vásárlás nélkül hagyja el a kosarat.

Ez azért különösen aggasztó, mert azt is tudjuk, hogy a kosárelhagyás után az új látogatók 89%-a, a visszatérő látogatók 71%-a nem fog visszatérni a következő 4 hétben.

Tehát aki elmegy, azt nagy valószínűséggel végleg el is vesztettük. A jelenség becslések szerint évente több milliárd forintjába kerül az e-kereskedőknek. Nem kis pénz, igaz?

Abszurd dolog lenne azt gondolni, hogy a ráta nullára csökkenthető, de mindenesetre meg kell próbálnunk a kosarunkat úgy kialakítani, hogy az elhagyási ráta minél alacsonyabb legyen.

A cikkben a kosároldalt több szempont szerint vizsgáljuk meg. Foglalkozunk annak megjelenésével, a kosárba rakott tételekkel, a fizetéssel és a szállítással kapcsolatos funkciókkal. Majd végigvesszük, hogy milyen ösztönzőket építhetünk be kosároldalunkba annak érdekben, hogy a látogató nagyobb eséllyel váljon vásárlónkká. Legvégül pedig megnézzük, mit tehetünk akkor, ha mégis megtörténne a baj, azaz mikor a látogató fizetés nélkül távozik webáruházunkból.

Megjelenés

Mikor a potenciális vásárló megérkezik ide, már nagyon közel kerül a vásárlás befejezéséhez. Semmiképp se szeretnénk, ha itt akadna el. Ezért figyeljünk a következőkre.

1. A következő lépés

A kosár oldalán lévő legfontosabb link a „Tovább a pénztárhoz” gomb. Ezért az mindig legyen a látványvonal felett, akár egy dinamikus mozgó felugró ablakban, így a vásárló figyelmének központjába kerül. 

A gombnak nemcsak jó helyen kell lennie, de ki is kell tűnnie környezetéből, hogy felkeltse a vásárlók figyelmét. Használjunk kontrasztos színeket.

mobilcorner.hu

mobilcorner.hu

 2. Biztonsági címkék

Egyrészt helyezzünk el ilyeneket (nem csak a kosárban), mert így biztosíthatjuk a látogatókat afelől, hogy webáruházunk megbízható, azaz nem kell félniük, ha megadják adataikat. 

Biztonsági címke

www.erotikashow.hu

Másrészt a weboldalunk többi részében a biztonsági jelölések (például Megbízható bolt jelzés) a láblécben is megtalálhatók legyenek, ami szintén bizalmat kelt. 

www.curver.hu

www.curver.hu

www.abyhungary.hu

 

www.abyhungary.hu

3. Vásárlás folytatása

Nagyon könnyű elfelejteni a kosárban lévő termék egyes tulajdonságait vagy egyéb részleteket. Lesznek olyanok, akik vissza szeretnének még menni a termékoldalra, mielőtt befejeznék a vásárlást. Segítsük ezt egy link elhelyezésével. A ShopRenterben ezt a termék nevére kattintva tehetjük meg. 

www.eskuvoibolt.hu

Emellett a kosároldalon legyen egy “Vásárlás folytatása” gomb is, amely már ne legyen olyan látványos, mint a pénztárba vezető gomb. Ezzel a főoldalra jut a vásárló.

4. Folyamatjelző

Ha vásárlás során mutassuk meg a folyamatot lépésről lépre. A vásárlóknak tudniuk kell, hogy a folyamat gyors és egyszerű, és azt hogy éppen hol tartanak a vásárlás folyamatában. Ez a következő példában jól látható:  Elérhetőség -> Szállítás-> Fizetés –> Összegzés. 

www.hsws.hu

www.hsws.hu

5. Kuponkód

Legyünk óvatosak ezzel a mezővel. Csak akkor használjuk, ha jól láthatóan ajánlunk is a webáruházban kuponkódokat. A felhasználó a mezőt látva könnyen elkezdheti keresni a kódot, és ha nem találja, az még a vásárlástól is eltántoríthatja. Egy kutatás is alátámasztja ezt. Ebben a kosarat elhagyók 27 százaléka azért cselekedett így, hogy keressen egy kupont.  

Ezt megoldhatjuk úgy, hogy a főoldali banneren megjelenítjük a kuponkódot, mint például a Gellakk.com esetében:

www.gellakk.com

www.gellakk.com

Másik megoldásként a főoldalon egy kiemelt helyen feliratkozógyűjtésbe kezdhetünk kuponkódot ajánlva:

Kuponkód feliratkozó űrlappal

www.hsws.hu

 

Kosár tartalmával kapcsolatos funkciók

6. Termékképek

Könnyű a látogatóknak elfelejteni, hogy pontosan miket is adtak kosarukhoz. Emlékeztessük őket. Ebben a legjobb segítség, ha megmutatjuk a fő termékfotó kicsinyített mását. A felhasználóknak látniuk kell, hogy mi van a kosarukban, mivel ők nem ismerik annyira jól a termékneveket, mint mi.

www.bolyhoska.hu

www.bolyhoska.hu

7. Tulajdonságok szerkesztése

Sokféleképpen meg lehet oldani, hogy a kosarunk tartalma szerkeszthető legyen. A lényeg, hogy oldjuk is meg, mert a vásárlónak itt is eszébe juthat, hogy valamit még szeretne változtatni a rendelésén. Az Etáska.hu webáruházban amikor rámegyünk a termékkép melletti “Szerkesztés” gombra, egy felugró ablakban megváltoztathatjuk a termék tulajdonságát. 

www.etaska.hu

8. Mennyiségek szerkesztése

Gyakran előfordul, hogy a vásárlók megváltozatják a termék mennyiségét a kosárban, majd a „pénztár” gombra kattintanak ahelyett, hogy először a „frissítés” gombra nyomnának. Hogy megelőzzük az ebből fakadó későbbi kellemetlenségeket, automatikusan frissítsük a mennyiségeket, ha azokat a felhasználó megváltoztatja.

www.erteksziget.hu

9. Készlet elérhetőség

Érdemes itt is kiírni, hogy „raktáron” van a termék. Ez csak megerősíti a látogatót abban, hogy nyugodtan megrendelheti a terméket, mert meg fogja kapni. Ugyanakkor a WhiskyNet.hu oldalán nem csak azt nézhetjük meg, hogy a termék elérhető-e jelenleg. Látjuk, ha a termék előrendelhető állapotban van, és hogy megrendelés esetén mikor kezdik el kiszállítani.

Továbbá, ha egy termékből kevés van raktáron, arról is jelzést ad. Ennek sürgősség érzet keltő funkciója is van (lásd később).

www.whiskynet.hu

www.whiskynet.hu

10. Ajándékcsomagolás és üzenet beállítása

Ha vállalunk ajándékcsomagolást, akkor itt az idő, hogy a funkciót integráljuk a fizetési folyamat első lépésébe. Az IDrinks.hu webáruházban elhelyezett modulra kattintva egy felugró ablakban állíthatjuk be az ajándékcsomagolást és az üzenetet.

www.idrinks.hu

www.idrinks.hu

www.idrinks.hu

11. Kívánságlista

Nézzünk szembe a tényekkel. Sajnos nem mindenki fejezi be a vásárlást ugyanazon a napon, mikor a kosarába rak valamit. Kívánságlista vagy kedvencek? Akármelyiket is használjuk, helyezzünk el egy linket, amivel elmenthetik a termékeket a saját listájukba. Így ha el is hagyják oldalunkat, később még könnyen megtalálhatják kedvenceiket.

www.pinkandpaper.hu

www.pinkandpaper.hu

 

Fizetéssel és szállítással kapcsolatos funkciók

12. Fizetési módok

A vásárlók már gyakran az előtt kíváncsiak arra, hogy mivel fizethetnek, minthogy a pénztárban oldalára jutnának. Mutassunk nekik bankkártya-, PayPal-logókat és egyéb fizetési módjaink jelzéseit is. 

www.velekey-ekszervilag.hu

Amennyiben online áruhitelre van is van lehetősége a vásárlónak a webáruházunkban, azt is feltüntethetjük a termékoldalon. Egy kalkulátor segítségével pedig könnyedén kiszámíthatja a vásárló az áruhitel részleteit. Ezzel pedig egy lehetőséget biztosítunk a potenciális vásárlóink számára, hogy ilyen módon is vásároljanak.

www.leitz-hungaria.hu

www.leitz-hungaria.hu

 13. Paypal-os fizetés

Külföldön sok oldal külön kiemeli a Paypal-os fizetési módot Ez az egyik leggyorsabb és legbiztonságosabb fizetési mód jelenleg. A bizalmatlanabb vásárlók (akik nem szeretik megadni a kártya adataikat) jó, ha tudják, hogy így is lehet fizetni. 

www.brightwhite.hu

www.brightwhite.hu

14. Szállítási költségek

A világ egyik vezető csomagküldő vállalata, a UPS által készített felmérésében a vásárlók több mint fele mondta azt, hogy a pénztárfolyamatnál korábban akarja látni a vásárlás teljes költségét. 

Emellett a kosárelhagyások leggyakoribb oka tipikusan a rejtett szállítási költségek, ezért azokat mindig tüntessük fel. Az OfficeMarket már a termékoldalán lehetőséget ad arra, hogy megtekinthessük a szállítási információkat.

www.officemarket.hu

15. Várható szállítási idő

Az imént említett kutatásban a többség jobban szerette látni a várható érkezés dátumát, mint a napok számát, ami eltelik a csomag megérkezéséig. 

Várható szállítási idő kijelzése

www.blitzwolf.shop

 

Ösztönzők

16. Megtakarítás mértéke

Ha a látogató egy akciós terméket rak a kosárba, tudnia kell, hogy a rendelés befejezésével igen sokat spórolhat. Tüntessük fel az eredeti és akciós árat a termékoldalon, mint a SpeedBike.
Sőt százalékosan is feltüntethetjük a megtakarítás mértékét. 

www.speedbike.hu

Ezt hangsúlyozzuk a kosárban is:

www.speedbike.hu

www.speedbike.hu

17. Ingyenes szállítás, ajándék

Bátoríthatjuk felhasználóinkat, hogy további termékeket adjanak hozzá kosarukhoz azáltal, hogy valami pluszt nyújtunk nekik. A legtöbb webáruház kínál ingyenes szállítást egy bizonyos vásárlási érték fölött. Ha jelezzük, hogy milyen mértékben kell még a kosarukba rakniuk további tételeket, hogy jogosulttá váljanak erre, az döntően befolyásolhatja a költés mennyiségét.

Az UPS felmérésében a válaszadók 58 százaléka adott hozzá a kosarához még valamit csak emiatt. A Greenman.hu is hangsúlyozza a kosárnál az ingyenes szállítás lehetőségét. 

www.greenman.hu

www.greenman.hu

Az Értéksziget.hu pedig termékeket ad a vásárláshoz, ha növeljük a rendelésünk értékét.

www.erteksziget.hu

18. Sürgősség érzet felkeltése

A pénztár kivételével nem nagyon van olyan terület egy webáruházban, ahova ne juthatna egy-két, a sürgősség érzését felkeltő funkció. A Fetis.hu egy visszaszámlálóval érzékelteti, hogy a termék nem lesz örökké akciósan kapható:

www.fetis.hu

19. Hűségrendszer

Ha üzemeltetünk pontgyűjtő rendszert, akkor ne feledkezünk el megmutatni, hogy mennyi pontot szerez a vásárló a rendeléssel. Továbbá hűségrendszerünkre itt is felhívhatjuk a figyelmét.

www.denakert.hu

www.denakert.hu

 20. Termékajánlás

A kosár remek hely arra, hogy további termékeket ajánljunk. Mutathatunk hasonló termékeket (keresztértékesítés) vagy olyanokat, amelyek lehet, jobban kiszolgálják a vásárlóink igényeit (upsell).

 

Termékajánlás a kosárban

www.bolyhoska.hu

21. Visszaküldési feltételek

A vásárlás előtti hezitálásnak az egyik legfőbb oka, hogy az emberek aggódnak, vissza tudják-e küldeni gond nélkül rendelésüket, ha az mégsem felelne meg nekik. Oszlassuk el a félelmeiket, tegyük egyértelművé számukra, hogy nálunk a visszaküldés nem jelent problémát.

Pénzvisszafizetési garancia

www.zoldpolc.hu

Ha mégis megtörténne…

Sajnos, elég gyakran előfordul, hogy a potenciális vásárlónak az addig is meglévő kételyei a kosároldalon felerősödnek. Ekkor szerencsés esetben segítséghez fordul. Ezért fontos, hogy az élő chat linkje (akár a Smartsupp live chat ShopRenter alkalmazással) meg legyen jelenítve itt. 

Nem szabad hagynunk, hogy egy megválaszolatlan kérdés miatt hagyja el a kosarunkat. Ha ez mégis megtörténne, további két dolgot tehetünk.

22. Kosárelhagyáskor felugró ablak

Mikor a felhasználó be akarja zárni oldalunkat, még megmenthetjük a vásárlást egy felugró ablak segítségével, amelyben ösztönözzük a látogatót a vásárlás befejezésére. Ráadásul, az egyik legnépszerűbb ShopRenter-es alkalmazás, az OptiMonk segítségével a kosárban lévő termékek értéke és fajtája alapján is megcélozhatjuk a látogatókat. Telepítse az Alkalmazások menüpontban, és próbálja ki most 14 napig ingyen!

www.optimonk.hu

23. Kosárelhagyási értesítő

Hatékony módja potenciális vásárlóink visszacsalogatásának, ha a kosárelhagyás után üzenetet küldünk nekik. Még ennél is hatékonyabb az, mikor ezekben az üzenetekben egy kedvezményt is nyújtunk arra az esetre, ha befejeznék vásárlásukat.

Kosárelhagyási értesítő

 

Összegezve

Láthatjuk, hogy számos eszköz áll rendelkezésünkre, amikkel javíthatunk kosároldalunkon, ezáltal csökkentve az oldalelhagyásokat, és növelve eladásaink számát és értékét.

Ugyanakkor nem akarunk illúziókat kergetni. Tudjuk, hogy a kosárelhagyási ráta ritkán lesz 40-50 százalék alatt, de tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ne 80% legyen. 

Javítsunk és egyszerűsítsünk a vásárlási folyamaton, hiszen ez nemcsak egy versenyelőny lesz számunkra, de vásárlóinknak is okot ad majd arra, hogy később még visszajöjjenek a webáruházunkba.

Reméljük, hasznosnak tartotta a cikket! Amennyiben kérdése, észrevétele van, kérjük ossza meg velünk!

Legfrissebb bejegyzések

Előző bejegyzés:
ShopRenter Hónap Webáruháza november Blitzwolf
2019. November Hónap Webáruháza: BlitzWolf.shop

Minden hónapban megválasztjuk a Hónap Webáruházát a ShopRenter rendszerét használó webshopok közül. A győztes ...Elolvasom

Close