Esettanulmány

LISTA: 100 sikeres webáruház, amelyektől tanulhatunk

12 perc olvasási idő sikeres webáruház listája

Tapasztalatunk szerint csak minden második induló webáruház tudja tartósan megvetni a lábát a piacon.

Ha a termékkör piacképes, ez alapjában véve 2 okra vezethető vissza:

  1. Az e-kereskedelem dinamikus fejlődése miatt rengetegen ismerik fel az iparágban rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, így az online kereskedelemben jelenleg jóval nagyobb a verseny, mint a hagyományosban.
  2. Sok webáruház tulajdonos nem ismeri fel időben, hogy a sikerhez meg kell különböztetni magukat a konkurenciától. Ráadásul a technológiai fejlődés következtében egy folyamatos fejlődési kényszer nehezedik az e-kereskedőkre: a webáruház készítés soha nem ér véget, és akkor még nem szóltunk arról, hogy a vásárlói szokások változásaihoz is állandóan alkalmazkodni kell.

Igazából nincs választásunk. Ha meg akarjuk nyerni a játékot, folyamatosan fel kell kutatnunk és elsajátítanunk azokat a megoldásokat és praktikákat, amelyek segítségével a versenytársak fölé kerekedhetünk. De legyen szó design, marketing vagy ügyfélkapcsolati megoldásokról, először mindig érdemes megnéznünk, hogyan csinálják azt mások.

legjobb webshopok listája

Könnyen rálelhetünk egy olyan ötletre, amelyet aztán nemcsak átvehetünk, de akár tovább is gondolhatjuk és fejleszthetjük azt (gondoljunk csak Steve Jobsra, aki szinte minden nagyobb ötletét másoktól vette és gondolta tovább).

A legjobb webshopok listája

Most szeretnénk segíteni ezt a munkát azzal, hogy összegyűjtöttünk nem kevesebb mint 100, a Shoprenter rendszerét használó webáruházat, amelyekből inspirációt és ötleteket meríthetünk.

Emellett mindegyik itt bemutatott online webáruházból kiemeltünk egy olyan megoldást, ami különösen elnyerte tetszésünket, és mindenkit arra bátorítunk, hogy hasonló megoldásokat használjon
a saját webáruházában, ezzel is elősegítve a sikeres értékesítést.

Reméljük, mindenki talál legalább egy-egy olyan jó ötletet, amivel közelebb kerül az e-kereskedelmi céljaihoz. Sikeres böngészést kívánunk!

(Megj.: az alábbi sorrend nem rangsor, a webáruházakat a bemutatott oldaltípus szerint csoportosítottuk. A képekre kattintva az azt tartalmazó aloldalra jutunk.)

Főoldali megoldások

1. Fetis.hu

A jobb oldalon ki van emelve minden fontos információ a szállítással kapcsolatban, így a vevőben nem marad kérdés.

Fetis.hu

2. ABY

Beágyazott videó a termékekről már a főoldalon, így egy kattintással információhoz jut a látogató.

ABY

3. A Lámpa

Csempés bannerekkel maximálisan kihasználható a főoldal, így kis helyen több információt, ajánlatot tud megosztani a látogatókkal.

A Lámpa

4. Szivattyubolt.hu

A megbízható bolt igazolás és a vevői vélemények megtekinthetőek a jobb kinyíló ablakban.

5. ARANYSHOP.hu

Egyedi lenyíló kategória menüvel nem lóg ki a képernyőből a kategóriafa, így könnyen áttekinthető marad.

 ARANYSHOP.hu

6. Denakert.hu

Már a főoldalon lejjebb görgetve hírlevélre történő feliratkozásért cserébe egy kedvezményes kupont zsebelhet be a látogató.

Denakert.hu

7. Extremeaudio.hu

Dinamikus modulban magyarázza a bannereket, ezzel nagyon sok helyet spórolnak, ugyanakkor sok információt közvetítenek az érdeklődőknek.

8. Mobilcorner

Gyártók szerinti szűrési lehetőség a főoldalon. A logók figyelemfelkeltően mozognak.

Mobilcorner

9. Spektiv

A bolti üzlet címe a láblécbe ágyazva, hogy könnyen megtalálják a látogatók.

Spektiv

10. Barzoo.hu

A főoldalon lejjebb görgetve a látványos, egyedi kategóriaelrendezés is könnyen eligazítja a látogatót.

Barzoo.hu

11. Bikepro.hu

A főoldali bannerek különböző témakörökben születtek meg, amelyekre kattintva könnyen eligazítják az érdeklődőket a megfelelő tartalomhoz.

Bikepro

12. Babszem.hu

A fejlécben kapott helyet a kereső mellett a logó és a bizalmat növelő garancia, illetve Megbízható Cég embléma is.

Babszem.hu

13. Mi óvodánk

Életkor szerinti kategorizálással könnyebb az első lépést megtenni a webáruházban.

Miovodank

14. BlitzWolf.Shop

Látványos főoldali design és lapozható bannerek.

15. Watermarkt.hu

A csempés stílus fokozza a vásárlói élményt és letisztult, stílusos design jellemzi a webáruházat.

Watermarkt

16. Ekilincs.hu

Szűrés gyártó szerint már a főoldalon, ikonosan megjelenítve igazán könnyű dolga van a látogatóknak.

Ekilincs.hu

17. iDrinks.hu

Remekül hangsúlyozzák a webáruház előnyeit a főoldali bannereken, ezáltal fokozva a megbízhatóságot és a vásárlói élményt.

iDrinks.hu

18. Enterieur

A nyitó bannereken ízléses termékfotók, mellette előnyök, alatta fontos információk és hasznos linkek.

Enterieur

19. Güdebolt.hu

A kuponkód egy kosárértéket növelő eszköz, ezért kiemelt helyen található, a fejlécben.


20.
Brightwhite

Referenciák bemutatása az oldalon, dinamikusan változó scroller-rel.

Brightwhite

21. Filter-Tech

Honlap és webáruház egyben.

Filtertech.hu

22. Illatműhely

Videó blog beágyazva a főoldalra, ezzel több időt töltenek a látogatók az oldalon, ami a kereső szemében is egy jó pont.

Illatmuhely

23. Royalfarm

A főoldalon lejjebb görgetve egyedi kategória elrendezéssel találkozhatunk, amely segíthet nekünk a navigációban.

Royalfarm

24. GARDENGAL

Nemcsak a telefonszám van a fejlécben, hanem az is, hogy örömmel veszik fel a telefont, jár egy pirospont az ügyfélszolgálatnak.

GARDENGAL

25. IDdesign

Kicker Image-ként olyan bannereket használnak, amelyek akár egy hirdetésben is megállnák a helyüket.

IDdesign

26. Pálfi Éva

Igényesen kialakított értékesítői oldal egy személyes márka hangsúlyozására, sok meggyőző érvvel a vásárlásra.

Pálfi Éva

27. Nutriversum

A cél alapú kategorizálás segít az átlag látogatónak, hogy a saját célja szerint böngészhessen a termékek között.

Nutriversum

28. Mikonyhánk.hu

A főmenü alatt stílusosan képes menüpontok jelenítik meg a kategóriákat.

 

29. Ezüstajándékbolt.hu

A párhuzamos kategorizálás termékek fajtája és alkalom szerint segíti a tájékozódást a webáruházban.

Ezüstajándékbolt.hu

30. SPORTMARKET

A főoldali kategória menü rendezett és áttekinthető kategorizálásra ad lehetőséget.

Sportmarket

31. KONTASET

A webáruház arcaival már a főoldalon találkozik a látogató, így nem is vitás, hogy kérdés esetén lesz-e, aki a segítségére siet.

KONTASET

32. Kávétársaság

A főoldalon rendkívül látványos, lapozható bannerekkel találkozunk, amelyek egyértelműen felkeltik a látogató érdeklődését.

33. SAS és KOS

A szállítási és fizetési módok széles választéka megjelenik már a főoldalon.

SAS és KOS

34. Tolnai Szerszámcentrum

A láblécben összeszedett előnyök: Miért tőlünk?

Tolnai Szerszámcentrum

35. Dietás Termékek Webshop

Beváltható hűségpontok a pénztár oldalon.

Dietás Termékek Webshop

36. NyomtassOlcson.hu

Már a főoldali bannerban, a kollégák bemutatásával bizalmat keltenek a látogatóban.

NyomtassOlcson.hu

37. Robin-Ruth

Főoldali kategória menü és látványos, kreatív kategóriaképek.

Robin-Ruth

38. OptikaLand

A főoldali banneren lévő kereső segítségével már az első kattintás után releváns találatok között böngészhetnek a látogatók.

OptikaLand

39. StudioLine

Csempés bannerek a könnyebb eligazodásért.

StudioLine

Kategóriaoldali megoldások

40. Zöldpolc

Villámnézet annak érdekében, hogy anélkül jusson információhoz a látogató, hogy a termékoldalra navigálna.

Zöldpolc


41.
Sportjátékshop

A széles kategória bővíthetőséget tökéletesen előnyére fordította a webáruház a Los Angeles design téma kialakítását illetően, amelyet jól tükröz a képernyőn látható alkategória felosztás.

Sportjátékshop

42. Szépségdepó

A kategória oldal illeszkedik a stílushoz, leírásban bővelkedik és a látogatót vezeti a vásárlási folyamatban.

Szepsegdepo.hu

43. Erotikashow

Stílushoz igazodó “akciós” badge, készletinformáció és az akciós ár feltüntetése már a kategória oldalakon is.

erotikashow.hu

44. Yozz.eu

Részletes szűrő segíti a navigálást a kategórián belül.

Yozz.eu

45. KONYHA.eu

Megint csak egy professzionális szűrőt láthatunk.

KONYHA.eu

46. MaxRelax

A szűrő mellett megjelenik a telefonszám egy “Segíthetünk?” felirat kíséretében.

MaxRelax

47. Geotrek

Többféle szűrési lehetőség a kategóriaoldalon, amely segíti a szakértő és a laikus vásárlókat is a megfelelő termék kiválasztásában.

Geotrek

Termékoldali megoldások

48. Officemarket

Lapozható termékképekkel nagyítás nélkül is látható az összes feltöltött termékkép az adott termékről.

Officemarket

49. GranataPet

A termékoldalon az értékelést a szokásos csillagok helyett tappancsokkal oldották meg, ezzel is erősítve az egyedi, termékkörhöz illő kinézetet.

GranataPetShop.hu

50. Colo.hu

A termékoldalon minden megtalálható, ami egy jó termékoldalhoz kell: minőségi termékfotó, figyelemfelkeltő leírás, lejjebb görgetve pedig részletes termékleírással és további termékajánló modullal találkozhatunk.

Colo.hu

51. Rubin

Egyedi leírások a termékről, rövid és hosszú leírás is, hogy vágyat keltsenek a vásárláshoz.

Rubin

52. PGR-Fishing.hu

A gyártó logójára kattintva kilistázhatók az adott gyártó termékei.

PGR-Fishing.hu

53. VITAPACK.hu

Egy felugró ablak jelzi, hogy sikeresen a kosárba tettük a terméket, így kétség sem fér hozzá, hogy sikeres volt a kosárba tétel vagy sem.

VITAPACK.hu

54. Puzzle

Jobb oldalon logóval együtt van megjelenítve az összes elérhető szállítási mód, így nem csak a rendelés véglegesítésekor találkozik velük a vevő.

Puzzle.hu

55. Reflexshop

Beágyazott videó és részletes leírás segíti a válogatást a webáruházban.

Reflexshop

56. Katus Webshop

Szín és méret választó.

Katusbody.hu

57. BIKELIFE

Választás segítés a termékoldalon: Hogyan válasszak vázméretet?

Bikelife

58. MindenAmiBár

Az összes szállítási lehetőség és információ elolvasható a termékoldalon.

MindenAmiBár

59. RMekszer.hu

A termékoldalon minden információt megkapunk, ami a vásárláshoz szükséges: nagy felbontású, minőségi termékfotó, szállítási díj és várható szállítási dátum, termék elérhetősége, megszerezhető hűségpontok száma, illetve a bizalomfokozó elemek kommunikálása.

RMekszer.hu

60. Femdetektor

A termékoldalon kiegészítő termékek ajánlása, remek eszköz a kosárérték növelésére.

Femdetektor.com

61. Színes Fajáték

Egyértelmű termékleírás és a kiszállítási idő megfelelő kommunikálása, mellette pedig videó is segíti a vizuális élmény fokozását.

Színes Fajáték

62. Naprakész

Mennyiségi árkedvezmény, ha egy adott termékből nagyobb mennyiséget vásárolnak. Ezzel növelhető a kosárérték.

Naprakész

63. Sportstyle.hu

A termékoldal a részletes információk mellett további termékajánló modullal szolgál, így könnyen összehasonlíthatjuk a termékeket.

Sportstyle.hu

64. TSTMachine

Ajánlatkérés a termékoldalon a kiválasztott termékre.

TSTMachine

65. Mentornet

A fő termékleírás mellett, lejjebb görgetve részletes funkcióleírásokat is olvashatunk a termékekről.

Mentornet

66. Shop.Intenset.hu

A termékoldal minden fontos jellemzőt tartalmaz a látványvonal felett: készletállapot, várható szállítás, értékelés, főbb jellemzők, nagy felbontású fotó és az elengedhetetlen kosár gomb.

Shop.Intenset.hu

67. ServerElite

A termékoldalon minden információ meg van jelenítve, és egy kattintással elérhető az érdeklődők számára.

ServerElite

További aloldalakon lévő megoldások

68. Babyberry

Vevői visszajelzések egy külön oldalon összegyűjtve, amely nagyon erős bizalomnövelő eszköz.

Babyberry

69. VILÁGÍTÁScenter.hu

Ingyenes átvevőpont.

TSTMachine

70. MyBrands

Akciós matricákkal ellátott termékek és mozgó termékképek.

Mybrands

71. Z-Press Kiadó

Igényes kivitelezett, minőségi tartalommal ellátott blog.

Z-Press Kiadó

72. Borza Szappan Manufaktúra

Szállítási feltételek külön kiemelve, nem csak az ÁSZF keretein belül megfogalmazva.

Borza Szappan Manufaktúra

73. Jopatikus.hu

Szakmai blog rengeteg hasznos információval és tanáccsal.

Jopatikus.hu

74. M&M Bike

Össze vannak gyűjtve és megválaszolva a gyakran felmerülő kérdések, így a látogatók könnyebben és gyorsabban tudnak tájékozódni.

M&M Bike

75. Black Wolf

Külön oldal van kialakítva a garanciális feltételekkel és tudnivalókkal, így a vásárlás előtt a látogatók megbizonyosodhatnak róla, hogy biztonságos itt vásárolni.

Black Wolf

76. City Klíma Webáruház

Külön galéria lett létrehozva a referenciamunkák bemutatására, ezzel segítve a meggyőzést.

City Klíma Webáruház

77. Curver

Az egyedi kapcsolat oldal a látogatók bizalmát növeli.

Curver

78. Trendeco

Ingyenes tanácsadást igénylő űrlap, amellyel kitűnhet a webáruház a versenytársai közül.

Trendeco

79. Scolar

Az igényesen kialakított blog remek olvasnivalót szolgáltat a látogatóknak.

Scolar

80. GROX

A beépített megtakarítás kalkulátorral könnyebb a termékválasztás.

GROX

81. Értéksziget

A kapcsolat oldalon a személyes átvételi lehetőség helye és nyitvatartása is helyet kapott.

Értéksziget

82. Gellak

Külön oldal van kialakítva, hogy a vevők elmondhassák a véleményüket a webáruházról.

Gellak.com

83. Váróczi Üzletberendezés

Beágyazott videók az ügyfelek visszajelzéseiről az igényesen kialakított “Ügyfeleink mondták” aloldalon, képekkel és nevekkel együtt.

Váróczi Üzletberendezés

84. BubbleBook.hu

Vásárlói és influencer ajánlások.

BubbleBook

85. HillVital

Egyedi akciók oldal. Azért fontos, hogy az akciókat kereső látogatók azonnal elérjék egyben az összes kedvezményes ajánlatot.

HillVital

86. Mag ICS

Egyedi ajánlatkérő oldal, ahol minden fontos információt bekérnek az érdeklődőről, hogy a megfelelő ajánlattal kereshessék meg.

Mag ICS

87. PaUZa

A prémium minőségű vágykeltő fotók és a letisztult stílus keveredése egyben meghatározza a márkát is.

PaUZa

88. IntimShop

Különleges és egyedi beléptető oldallal tesznek eleget a jogszabálynak.

IntimShop

89. Társasjáték MÁNIA

Részletes és informatív kosár oldal.

Társasjáték MÁNIA

90. Illatgyertya.hu

Fejlécből lenyíló kosár, hogy a vásárló megtekinthesse annak tartalmát.

Illatgyertya.hu

91. Latin Negyed

Galéria a fizikai üzletek bemutatására.

Latin Negyed

92. Magister Products

Egyedi, szépen kialakított Rólunk oldal, ahol a látogató megismerheti a webáruház mögött álló embereket.

Magister Products

93. President Vizipipa

Kosárba rakás után további termékajánlásokat kap a látogató a kosárérték növelésének érdekében.

President Vizipipa

94. Whiskynet

Tudástár a termékről. Ezzel egy szakértői képet alakíthatnak ki magukról, mivel a látogatók látják, hogy igazán értik a dolgukat és ismerik a terméküket.

Whiskynet

95. MANAGETIQ

A hűségpontrendszer leírása annak érdekében, hogy a látogatók mielőbb regisztráljanak az oldalon.

MANAGETIQ

96. MB Kandalló

A Kapcsolat menüpont alatt részletes leírás a fizikai bolt megközelíthetőségéről, amely nagy segítséget nyújt a vevőkörnek.

MB Kandalló

97. Megamakett.hu

A csomagajánlatok külön oldalon vannak kilistázva, hogy könnyebb legyen áttekinteni a különleges ajánlatokat.

Megamakett.hu

98. Megyeri Szabolcs Kertészete

Gyakori kérdések összegyűjtve, és külön landoló oldalakon megválaszolva (sokszor videóval egybekötve), hogy ne maradjon kérdés a látogatókban.

Megyeri Szabolcs Kertészete

99. Okosjáték

Intelligens termékajánlás a kosárban, így a látogatók azokat a termékeket látják, amelyeket a legnagyobb valószínűséggel adnak hozzá a rendelésükhöz, ezzel megnövelve a tranzakciós értéket.

Okosjáték

100. Tintasziget

Blog formájában praktikus tanácsokat és leírásokat kaphatunk termékekkel kapcsolatban.

Tintasziget

Reméljük sikerült ötleteket meríteni a fenti listából. Amennyiben segítségre van szüksége egy funkció beállításához, forduljon ügyfélkapcsolatunkhoz e-mailben vagy telefonon.

Ha pedig nincs még Shoprenteres webáruháza, igényeljen 14 napos próbaidőszakot, és tesztelje a rendszer képességeit élőben!

Ingyen webshop indítás

Ui.: Tudta, hogy vállaljuk boltok áthozását bármilyen rendszerből? További részletekért foglaljon időpontot egy ingyenes konzultációra.

Megbízható webáruház rendszer

 

A szerzőről:

Karányi Edina
Karányi Edina
E-kereskedelmi stratégiai szakértő – Shoprenter
Edina több mint 3 éve dolgozik a Shoprenternél. Már több ezer webáruházzal került kapcsolatba és több 100 webáruház tulajdonossal konzultáltált a hatékony működtetésről, így járulva hozzá sikertörténetükhöz. Foglalj konzultációt Edinához!
 

Legfrissebb bejegyzések

Előző bejegyzés:
Így szerezzen több bevételt intelligens popupok segítségével
Így szerezzen több bevételt intelligens popupok segítségével – avagy 5 tipp az OptiMonk helyes használatához 8 ShopRenter webáruház tulajdonostól

A téma aktuálisabb, mint valaha... A nemzetközi trendekhez hasonlóan ugyanis, a koronavírus okozta kijárási ...Elolvasom

Close